Mély levegőt vettem, s megtöröltem a szemeim. Amy és David az ágyon ültek mellettem, rájuk néztem és felálltam.
- Hova mész? - nézett rám Amy.
Sétáltam az ablak felé, nem szóltam semmit.
- Ezt nem fogom annyiban hagyni. Ha követni mertek, kinyírlak titeket is. - néztem rájuk, olyan tekintettel, mint aki ezt komolyan gondolta volna és mosolyogtam.
- Nem félek tőled. - mondta David.
Visszafordultam az ablak felé, és annyit mondtam "Akkor próbáljátok tartani az iramot velem." Ekkor kiugrottam az ablakból, és amint földet értem, eltűntem.
Teltek-múltak a napok, és én nem csináltam mást, csak Lucifert kerestem. Ahány démonba belefutottam.. megöltem őket, és.. a lelküket pedig.. hát.. megettem. A dolog csak akkor fordult rosszra, mikor már az emberek, az angyalok, a boszorkányok lelkével is így tettem.
A lelkeknek köszönhetően, különösen nagy erőre tettem szert.. már pár démon lélektől sokkal nagyobb lett az erőm.
Több hónapig kerestem Lucifert, de nyomára se bukkantam. E hónapok alatt, több ezer démon-, ember- és angyallelket ettem meg, amelynek következtében az erőm iszonyúan megnőtt, már nem fáradtam el egy harc után, nem gyengültem le bármit is csináltam. Nem volt szükségem pihenésre, a gyorsaságom felülmúlt egy vámpíréval.. de mindezek mellett úgy éreztem, valami megváltozott velem kapcsolatban, valami történt.
Vajon, jó ötlet volt lelkeket ennem, vagy ezzel aláírtam a végrendeletem?
