Észak-Dakota, Bismarck
Egy nagyobb rangú démont követtem, egészen Bismarck-ig. Ám a városban nyomát vesztettem, éreztem, hogy ott van.. de még se találtam. Kivettem egy szobát egy motelban, ahol megszálltam. Az ablakon néztem ki, mikor láttam egy fekete ruhás, kapucnis srácot. Felnézett és elmosolyodott, a szemeim pedig vérvörösek voltak. Visszanézett az útra és befordult az egyik sarkon. Kiugrottam a szobámból és odarohantam, de már nem volt ott.
Biztos csak képzelődöm a lelkek miatt.. jobb ha pihenek, jót tenne.
Visszamentem a szobába, és ledőltem az ágyra. Több, mint 8 hónap pihenés nélkül, ez már kellett. Elaludtam, és ismét láttam Dantet. Bismarck-ban volt, egy raktárban, azzal a démonnal akit követtem egész idáig s még több, mint 40 démonnal körbevéve.. megölték őt.
Felébredtem, könnyezni kezdtem, majd megtöröltem a szemeim. Egy toronyba teleportáltam, ahonnan az egész várost beláttam. Megpillantottam a raktárt, majd odamentem hozzá. Bementem, csendben, hogy senki ne vegyen észre. Mint az álmomban.. több démon volt itt, nagyobb rangú, erősebb démonok, de Lucifert sehol se láttam.
Fura..
Ekkor megpillantottam egy embert középen, fekete ruhában és kapucnival a fején.
Csak nem..?
A srác ott állt, háttal nekem..
- Dahlia. - szólított meg.
Ekkor egy tűzkarikában találtam magam.. ám nem egyszerű tűz volt, hanem szenttűz. Tehetetlen voltam. Felém fordult, és láttam, hogy ő az. Dante volt, nem halt meg. Elővett egy revolvert, amit a csövénél fogott.
- Átlagosnak néz ki, nem? - nézett rám és mosolygott, majd megfogta a markolatánál a fegyvert.
A kezén egy fura jel kezdett el világítani vörösen, az egyik démon felé tartotta, fejen lőtte, a démon meghalt. A démon akit követtem, elvette Dantetól a fegyvert, és felé fordította, majd rám nézett.
- Végig kell nézned újra ahogy meghal. - mosolyodott el.
Szíven lőtte Dantet, aki a földre esett. Jött egy nagyobb szél, ami behozta az esőt, és a tüzet félig eloltotta. Előre néztem, de Dante már nem volt ott. Én az alkalmat kihasználva, kiléptem a körből, a 2 démont akik felém futottak, megöltem. Majd többen jöttek rám, elég erősek voltak.. nem volt olyan könnyű a dolgom, mint a többivel. Pár méterrel arrébb, Dante megjelent, és a karján az a jel, ismét vörösen világított, megöltük őket. Egymás elé sétáltunk, majd képen ütöttem őt, ő pedig a földre esett.
- Megérdemeltem. - állt fel, mire én ismét megütöttem. - Nagyon sajnálom.
Én csendben álltam vele szemben.
- Figyeltelek. Tudom, hogy sokkal erősebb lettél, mint voltál.
- És? Most örüljek? - néztem rá.
- Nem akartam neked rosszat. Mit tegyek, hogy ne haragudj rám annyira?
Nem szóltam semmit, megfordultam és kifelé vettem az irányt.
- Hova mész? - szólt utánam Dante.
- Hát éppen el.
- Hol vannak a többiek?
- Elváltam tőlük. - álltam meg.
- Diana velük maradt?
- Nem nagyon érdekel.
- Ő mondta nekem, hogy mire készül Lucifer. Neki segít, nem nekünk. Miatta haltam meg. Nem téged akart Lucifer megölni, hanem engem.
Sóhajtottam egyet.
- Mégis élsz.
- Jobb lenne ha nem élnék?
- Egész eddig azt hittem halott vagy. A szememben az is maradtál.
- Mit csináljak? - sóhajtott.
- Hagyj békén. Végleg.
- De miért? Én még mindig szeretlek.
- Igen? - fordultam felé - Szerinted bennem maradt bármilyen érzés is?
Dante csak nézett, látta a szememben a csalódottságot. Látta, ahogy a lelkem elég.
- Nem találtalak meg eddig.. - nyelt egyet.
- Akkor mégis hogyan figyeltél? - fordultam el tőle.
- Az utóbbi pár napban. Kicsit féltem tőled.
- Én is magamtól. - indultam el ismét kifelé.
- Meg akarsz ölni?
Nem mondtam erre semmit, csak az ajtóban megálltam.
- Segíteni szeretnék, ezért jöttem vissza.
- Eleget segítettél. - néztem fel az égre.
- Hogy érted ezt?
- Tönkretettél. - mikor ezt kimondtam, eltűntem onnan.
Dante ott állt, semmit se csinált, semmit se mondott. Csak állt, és bámult ki a fejéből.
