- Miért tűntél el? - szólalt meg Dante, ám én némán hallgattam. - Eh. Nem értelek. Azt sem értem, hogy miért akadtál ki amikor az a csók semmit se jelentett nekem. Csak téged mentettelek azzal.
- Kérte valaki, hogy megments?
- Nem. De az öcséd egyedül maradt volna.
- Hisz a szüleim akkor még éltek.
- Ők akkor is meghaltak volna, ha nem adom el a lelkem és azzal nem mentettelek volna meg.
- Ki ölte meg a szüleimet? - néztem rá.
- Exael, a Pokol utolsó lovagja.
- Miért ölte meg őket?
- Nem tudom. Így kellett lennie. - nézett még mindig előre zsebre tett kézzel. - De végre, elmondanád, hogy miért akadtál ki ennyire?
Nem mondtam semmit, elfordultam és csak néztem előre.
- Az a csók nekem nem számított semmit. Szerinted miért vagyok most itt, és miért nem ott? Téged szeretlek, nem őt.
- Voltaképpen.. nem is az zavar, hogy megcsókoltad. Inkább az, ahogyan rád néz.
- Mert, hogy néz rám?
- Komolyan nem vetted észre? - mély levegőt vettem.
- Mit?
- Ő úgy néz rád, ahogy te rám.
- Szerinted szeret?
- Tudom, hogy szeret téged. Hisz belelátok a lelkébe.
- Félsz, hogy elvesz tőled? Nem mondtam ismét semmit, kicsit lehajtottam a fejem. Mire ő közelebb jött hozzám, és megfogta a kezem.
- Nincs miért félned. Megígértem, hogy sose hagylak egyedül.
Ránéztem, ő pedig halványan elmosolyodott. Majd, a másik kezével a hajamba markolt és megcsókolt.
- Már hiányzott. - szólaltam meg, miután elengedett és csak a kezemet fogta.
- Szokj hozzá, mert ameddig velem vagy, sokat fogsz ebből kapni. - mosolygott ismét rám.
- Észrevettem eddig is. - mosolyodtam el.
Ültünk kézen fogva a padon, amikor kis idő múlva elég nagy szél lett, majd havazni kezdett. Furának tartottam, bár.. azt se tudtam milyen hónap van, azt meg főleg nem, hogy hányadika.
- Hányadika van? - kérdeztem.
Dante nem mondott semmit kb. 1-2 percig, majd utána..
- Már december 21. Boldog szülinapot Cicám. - szólalt meg, elkapott és magához ölelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése