54.rész ~ Már megint

Dante, nem volt ott a halálomnál. Segíthetett volna, de nem jött. Miatta haltam meg, miatta szenvedtem a Pokolban, miatta lettem ilyen, miatta nem emlékszem semmire. - jutottak eszembe sorban a dolgok.
Elfordult tőlem.. ránéztem. Jobb kezemben megjelent egy kasza.. bizony, az A Kasza. Ránéztem a kezemben lévő kaszára, majd ismét vissza Dantera, aki még mindig háttal állt nekem. Pontosabban, fogalmam sincs mit csinált. De én nem tudom miért, megtámadtam.. megakartam ölni. Meg is sebeztem, belevágtam a bal vállába.
Ő azzal megfordult, és engem nekivágott a falnak (pont, mint Timet). Nem tudtam nagyon mozogni.
- Miért nem segítettél?
- Tudod, hogy nem tudtam. - nézett rám, és közelebb lépett.
- Persze.
Akkor még közelebb jött, odaállt elém és megcsókolt.
What the hell was that?
Akkor az eszembe jutott "pár" elfelejtett emlék, beleértve azt is, hogy Dante miért nem tudott ott lenni velem.
- Sajnálom. - néztem rá.
Nem szólt semmit, elengedett. Leült a kanapéra.
- Dante. - mentem oda hozzá.
- Na? - kérdezte, közben a vállát nézte.
- Ne haragudj rám.
- Nem haragszom. - dobott felém egy mosolynak nevezhetőt.
Leültem mellé.
- Várj. - fogtam meg a kezét. - Majd én.
- Nem akarsz megint megvágni? - nézett rám.
- Jaj már.. - néztem rá. - Bízz bennem.
Akkor egy halvány mosolyt dobtam felé. Levette a pólóját, és hagyta, hogy megnézzem a sebét. Ahogyan a sebe felett "átsuhant" a kezem, az begyógyult.
- Várj egy kicsit. - keltem fel és kisétáltam a fürdőbe vizes kendőért.
Mikor visszaértem, lehuppantam ismét mellé és letöröltem a vért a válláról. Majd felálltam és odasétáltam az asztalhoz, amellett pedig ott volt egy szemetesláda, és eldobtam a kendőt. Dante addig felvette a pólóját. Pont akkor jöttek vissza Amyék.
Majd megjelent egy angyal a szobában.
- Hát te mit akarsz? - néztem rá.
- Nyugi Abby, nem érted jöttem. - mondta az angyal.
- Akkor mit akarsz? - kérdezte Amy.
- Davidért jöttem. - nézett rá Davidra. - Velem kell jönnöd.
Majd elindult felé.
Persze én nem hagytam.. megtámadtam az angyalt, de eléggé szét voltam úgy tűnik esve, elvágott magától.
Én leestem a földre. Nem tudom, mintha elszívta volna az erőmet valami.
Jött felém az angyal, és megjelent a kezében az angyaltőr.
- Ugyanolyan engedetlen vagy, mint voltál. - fogott meg, és leakart szúrni.
Akkor Dante megjelent mögötte, és a hátánál "belenyúlt" és a kegyét elvette tőle, ő pedig összeesett és meghalt. Majd felsegített a földről, és odanyújtotta felém a másik angyal kegyét. Én pedig csak értetlenül néztem rá, ahogy a többiek is.
- Erősebb leszel tőle. - mosolygott rám.
Belementem.
- Ez fájni fog kicsit.
Akkor belenyúlt a mellkasomba és "elhelyezte" a kegyet bennem. Megint ketten maradtunk, Amy és David ismét mentek valahova.. azt hiszem vadászni. Én odasétáltam az ablakhoz. Dante megjelent mögöttem.
- Sajnálom. - mondta.
Felé fordultam.
- Mit? - néztem rá kérdőn.
- Mindent. Soha többé nem fogom hagyni, hogy bajod essen.. - megfogta az arcom és megcsókolt.
Különös ez nagyon jól esett. Jól van, igaz, hogy mi szinte "együtt voltunk", mielőtt bekerültem a Pokolba. De akkor is..
Ááám ebből bizony megint más lett. Egyik pillanatról a másikra megtörtént az egész. Áhááá, lefeküdtünk, MEGINT. Pszt.!
***
- Ahhoz képest, hogy egy angyal vagy, az ágyban nem vagy az. - mondta és felállt az ágyról, vette magára a pólóját.
- Hogy érted ezt? - néztem rá.
- Hát.. mondhatni majdnem "belehaltam". - mondta, én pedig elnevettem magam.
Nagyon beteg.

53.rész ~ The Kiss

Mikor megöltem az utolsó angyalt, amit mellesleg nagyon élveztem. Az a lány és a fiú mögém jöttek. A csaj megfogta a karom, hogy maguk felé fordítson. Akkor eszembe jutott velük kapcsolatban minden.
- Amy? David? - fordultam meg.
Ők mosolyogtak és megöleltek. Örültek, hogy kijöttem a Pokolból. Aminek én is örültem nagyon persze.
- Dante azt mondta, hogy nem emlékszel semmire, de úgy tűnik most tévedett. - engedett el Amy.
- Ki? - néztem rá. - Jaaaa! Az a srác a kocsinál?
- Igen. - nézett rám meglepődve. - Nem emlékszel rá?
- De.. - kaptam el a fejem. - De nem sok mindenre. Csak a nevére és pár emlékképem van róla.
- Értem.. - hajtotta le a fejét Amy. - de amúgy, miért ölted meg ezeket az angyalokat?
- Ezek nem nevezhetők angyalnak. A szememben csak korcsok. - indultam el a kocsihoz. - Mellesleg nincsenek tisztában azzal, hogy kivel van dolguk.
- De Abby.. - fogta meg a kezem Amy. - Van egy olyan sejtésem, hogy ezért vadászni fognak rátok az angyalok.
- Ránk?
- Dantera és rád.. - nézett rám.
Láttam az arcán azt a "szomorú" tekintet.
- Most mi baj? - kérdeztem.
- Te tényleg nem emlékszel rá?
- Nem, mert? - néztem rá.
- Semmi..
- Biztos?
- Igen.. - mondta és lehajtotta a fejét.
- Oké. - indultam el a kocsihoz, akkor Dante eltűnt.
David és Amy jöttek utánam.
- Hé Abb! - szólított meg, majd odadobta a kocsikulcsokat.
Beültünk, akkor észrevettem Ebonyt és Ivoryt a hátsóülésen.
- Áááh. - vettem el őket. - Hiányoztatok kicsikéim.
- Már megint a pisztolyaidhoz beszélsz? - szállt be a kocsiba David.
- Hé. - fordítottam felé Ivoryt. - Nekik lelkük van.
- Ja jó, bocs.
Amy meglepődve nézett rám.. csodálkozott, hogy Davidra fogtam a pisztolyomat. Persze nem tudnám megölni, azt hiszem.
Én vezettem, Amy pedig mondta, hogy hova-merre menjek. Visszamentünk a szállodához.
Ahol Dante is megjelent, velem szemben. Pár percig néztük egymást.
- Őőő. - szólalt meg Amy. - Gyere menjünk hozzunk valami kaját David.
- De nem vagyok éhes. - mondta, közben Amy megbökte az oldalát. - Ja de, menjünk.
Magunkra maradtunk.
- Ki vagy te? - kérdeztem tőle.
- Csókolj meg. - lépett közelebb hozzám.
- Pff, minek?
- Nem mersz? - mosolyogta el magát.
- Dehogynem.
- Ha megmernél csókolni, már megtetted volna. - nézett rám a zöld szemeivel.
Erre én ugye.. gondolkodás nélkül, megfogtam a pólóját és odarántottam, megcsókoltam.
Lehet nem kellett volna! Eszembe juttatott az az egy csók mindent.
Nem gondoltam volna, hogy ilyet teszek azzal aki szinte a pasim volt..

52.rész ~ Angyalölés, élvezetes egy tevékenység

(Dante szemszög)
Hát, elmentem a Pokolba Abby lelkéért. Közben a kegyét is megszereztem, amíg ő ott volt lent. Kijöttem a Pokolból és Abbyt pedig "kiástam" a föld alól. Akkor visszaadtam a kegyét és a lelkét is.
Csak mondom.. nem kellemes érzés ez, fájdalmas bizony. Jelezte is, egy sikítással, amit egy vihar is követett. Villámok voltak mindenhol.
***
(Amy szemszög)
- Villámlik.. - néztem ki az ablakon.
Majd kapcsoltam.
- ABBY! Visszajött, azonnal gyere. - szóltam Davidnak és megfogtam a kocsikulcsot majd lerohantam vele.
Beültünk és azonnal a tisztásra mentünk. Ahol nem láttunk mást.. csak Dantet és Abbyt, egymással szemben.

***

Végre kijöttem a Pokolból /Abby szemszög/
- Kösz. - néztem rá srácra velem szemben.
Nem láttam semmit a szemeiben, de szerintem ő sem az enyémben. Valóban amúgy, nem tudtam ki ő.. egyszerűen nem emlékeztem senkire. Semmire.

Akkor hátat fordítottam neki, hogy elmegyek.

- Meg sem ölelsz? - kérdezte.

- Miért ne. - vontam meg a vállam.
Odamentem és megöleltem. Valamiért.. annyira ismerős volt az ölelése.
Amikor magához szorított, beugrott egy-két kép, arról, hogy ölel, és megcsókol, a nevére is emlékeztem már.
Mi a fene.. Ám, mivel az angyalok megérezték, hogy én a kegyemet visszakaptam, ezért azonnal jöttek a Földre, hogy engem visszavigyenek. Körülbelül 5-en jöttek. Mire odaértek, elengedtük egymást.
Megjelentek körülöttünk.
- Abby. - szólalt meg az egyik.
Ránéztem.
Hát te ki az anyám lehetsz?
- He? - nyögtem oda.
- Várjunk. - nézett rá Dantera az angyal. - Az ott Dante?
- Mittudomén. - vontam vállat. - Mert?
Nem szóltak semmit, elkezdték "támadni" őt.
- Na mi a szentséges szalamandra van? - néztem értetlenül rájuk.
- Meg kell ölnünk. - nézett rám az egyik csajszi. - Ami a te dolgod lett volna, de te inkább kavartál a Halállal.
- Álljunk csak meg, Halál? Kavartam vele? Juj de jó nekem. - néztem rá.
- Ez nem Abby, öljük meg, nem angyalnak való.
- Vegyél vissza magadból, komolyan azt hiszed, hogy elbánhatsz velem? - "nevettem" el magam.
Igen, enyhén szólva megváltoztam. Vihar lett, esni kezdett az eső, akkor vettem észre egy kocsit, ami mellett egy szőke hajú lány állt egy fiúval.
Az az én kocsim! - eszembe jutott.
Na azért jönnek vissza az emlékek.
Akkor az egyik 'angyalka' valami orbitális támadást indított felém, akit persze azonnal meg is öltem.
I love angyaltőr.
- Ki jön? - néztem a maradék 4-re.
Sorban öltem meg őket. Dante pedig megjelent a kocsinál.
***
(Amy szemszög)
- Mit csinál Abby?
- Eddz. - nézett rám Dante.
- Meg kell állítanunk, hisz azok angyalok, nem?! - néztem rá.
- De. - nézett vissza Abbyre és mosolygott. - Ahogy ő is.
- Hogy mi? - néztem rá.
- Visszaadtam neki a kegyét. Már nem félek attól, hogy megfog ölni. "Aminek meg kell történnie, az úgyis megfog."

51.rész ~ Főnix

(Amy szemszög)
- Abby meghalt. - kezdtem bele. - És...
- Tudom miért hívtatok. - vágott bele a szavamba Dante. - Nem tudtam jönni mikor ő hívott.
- Akkor hozd ki most. - néztem rá.
- Nem tudom.. nem elég az idő. - dőlt neki a falnak. - Amikor ti megköttök, Lucifer nem tud irányítani, de ez nem tart sokáig, ezért kevés. És mielőtt bármit mondanál ismét, ne utasítgassatok engem semmire.
- Csak azt akartam volna, hogy hozd ki Abbyt.. - dőltem neki a falnak és lehajtottam a fejem. - De látom már ez is lehetetlen. Nagyszerű.. Chris is ellenünk fordul, Ryan is.. Abbyt pedig semmiféleképpen se tudjuk visszahozni már.
Egy ideig csend volt.
- Lucifer ugyanúgy angyal maradt.. tehát a tőrrel megtudjátok őt sebezni. De ne higgyétek, hogy olyan könnyű lesz. Tudni fogja, hogy megpróbáljátok megállítani. - nézett ránk Dante. - Döntenetek kell: vagy megölitek őt és Ryant is, vagy valahogy visszazárjátok a ketrecébe. De..
Mire befejezte volna, eltűnt.
- Elegem van már Luciferből. - sóhajtott David.
- Nekem is!
Elmentünk Abby sírjához.. kiástuk, és elvettük tőle a tőrt, őt pedig visszatemettük.
- Már csak azt kell kitalálnunk, hogy Lucifer hol lehet. - dőltem neki a kocsinak. - Ötlet?
David megvonta a vállát, gondoltam, hogy nincs ötlete. Akkor nekem eszembe jutott valami.
- Szállj be! - mondtam neki, majd beültünk és visszamentünk a szobába.
A szobába érve, megkötöttük ismét Dantet.
- Menjünk el Timhez. - vetettem fel az ötletet.
- Szerintem nem jó ötlet. - mondta David.
- Nem. - vágta rá Dante. - Csak ő az egyetlen egy boszorkány akit ismertek, valóban jó ötlet. Megyek veletek.
- Na és Lucifer? - néztem rá.
- Most még nyugton van. - tette zsebre a kezeit.
Hát jó..
Utánajártunk, hogy mégis hol lehetnek. Meg is találtuk őket egy hotelban. Mikor felmentünk a szobába, Tim megakart minket támadni.. vagyis mondhatni inkább ölni. A hátunk mögött állt, és felénk nyújtotta a kezeit, ami elektromossággal volt feltöltve, valami hókusz-pók miatt ismét.
- Komolyan? Még egy embert? - szólalt meg.
Megrémültünk. Akkor Dante megjelent előtte.
- Meg ne próbáld. - szólalt meg Dante.
Tim elkezdett futni az ablakhoz, hogy kiugrik, de Dante gyorsabb volt persze. Megjelent az ablakban és Timet a szoba másik felében hozzávágta a falhoz. Ő elkezdett fetrengeni a földön, Dante pedig megjelent ott előtte.
- Hogyha segítesz nekünk, kapsz egy évnyi menekülést. De egyszer úgyis megtalállak. - állt Dante Tim előtt. - Tudod, hogy nem érnek semmit ellenem a kis varázslataid.
Nem kellett kétszer mondania Dantenak, Tim azonnal belement. Elmondtuk neki, hogy mi történt.. az egészet, hogy Chris, Lucifer és Ryan.. stb.
- Amúgy, van olyan varázslat amivel meglehet szüntetni örökre a kötést a Halálon? - kérdeztem.
- Van. - nézett rám. - De a hozzávaló elég ritka. Sőt, szinte már nincs.
- És mégis mi az? - jött oda David.
Dante csak ott állt hátrébb a falnak dőlve.
- Főnix hamu.
Mivel a könyvet magunkkal hoztuk, leszaladtam érte, Dante és David pedig fenn maradt a szobában Timmel, nehogy elszökjön mégis, bár tudja, hogy akkor halott.
Pár perc alatt vissza is értem. Rengeteg könyvben utánanéztünk a Főnixeknek.
- Áhá. - szólalt meg David.
- Mi az? - néztem rá. - Találtál valamit?
- Ja. Figyeld, "az utolsó Főnix 1866-ban meghalt." - nézett rám. - Tehát ennyit erről.
- Nem. - sétáltam oda. - Hol halt meg? Odamegyünk.
- Austin, Texas.
- Jól van, megyünk oda. - mondtam, ekkor Dante eltűnt. - Tim te velünk jössz.
- Minek?
- Ha nem akarod, hogy Dante kicsinálja a hülye fejedet, velünk jössz! - néztem rá. - Mellesleg kell valaki aki felismeri, ha egy Főnix-el van dolgunk.
- Igaz. - mondta.
Akkor lementünk és beültünk a kocsiba, elindultunk Austin-ba. Hát.. Hope-tól elég messze volt, 5-6 óra, de szinte hajtottunk, ezért csak kb. 4 volt.
David elvette a Colt-ot. Sétálva Austin utcáin, elhaladtunk egy sikátor előtt, ahol láttunk egy férfit spontán meggyulladni. A Főnix volt, futni kezdett. De mivel Davidnál volt a colt, nem sok esélye volt. Elég jól célzott már a kis gyagyás, egyre lelőtte, a Főnix pedig hamuvá vált.
Összeszedtük a hamut és elmentünk egy motelba, mivel a könyveket és a többit hoztuk magunkkal, a motelszobában Tim levette a kötést Danteről.
- Végre. - jelent meg a szobában. - Nem gondoltam volna amúgy, hogy sikerül. De köszönöm.
- Ezért ugye már nem akarsz megölni? - kérdezte Tim.
- Nem az életemet mentetted meg, csak megszabadítottál Lucifertől, ezért ne akarj sokat. - nézett rá Dante.
- Jó bocs.
Akkor eltűnt.
Remélem Abbyért mentél már!

50.rész ~ Lucifer kiszabadult

(Chris szemszög)
Miután eltemettük Abbyt.. elkezdtem fura hangokat hallani a fejemben.
"Abbynek nem számítasz semmit" .. "Ha visszakapja Abby a kegyét, titeket megfog ölni" .. "Csak kihasznál" .. "Semmi se igaz abból, amit mondott neked" 
Idegesített.. 2 nap eltelt Abby halála óta, ekkor még csak hangokat hallottam.. 3 nappal a halála után, álmaimban megjelent Lucifer, és ezeket mondogatta. Később pedig már magam előtt láttam. De mégis miért?
Mikor Amy és David elmentek vadászni, én ott maradtam. Akkor is megjelent előttem Lucifer.
- Hallgass rám. Abby csak kihasznál, szabadíts ki. Én segítek megakadályozni azt, hogy meghalj. Te lehetsz a vezetője egy egész hadseregnek. Nem kell Abbytől függnöd! Csak szabadíts ki. - mondta Lucifer, miközben előttem állt.
- Tényleg csak kihasznál? - néztem rá.
- Igen.
- Rendben van.
Meggyőzött.. a gyűrűk ott voltak az asztalon, elvettem őket és elmentem a szobából, mire Amyék visszaértek, én már sehol se voltam. Elmentem egy elhagyatott raktárba, és a négy gyűrűt a földre tettem, ez által a kapu kinyílt, Lucifer pedig kiszabadult.
- Chris. - szólított meg. - Nagyon jól döntöttél, most pedig vigyél el Ryanhez.
Nem szóltam semmit, tettem amit kellett. Felkerestem Ryant és elvittem hozzá Lucifert. Mikor megtaláltam és sikátorban beszéltem vele, és megjelent ott Lucifer. Láthatatlan volt, de mi ketten mégis láttuk őt.
- Ryan. - szólította meg Lucifer.
- Te meg ki a fene vagy? - kérdezte Ryan.
- Az aki segít neked. Figyelj.. tudnod kell, hogy Abby halott.
- Mi? - dermedt le.
- Meghalt. Megölték, Dantet pedig ez nem is érdekelte, nem hozta vissza, nem volt ott Abby halálánál. Hagyta meghalni. De neked jobb is így, ő csak kihasznál téged. Hülyít. És amikor visszakapja a kegyét, megfog téged is ölni, ahogyan a többieket is. Mindenkit. Nem számítasz neki semmit. - mondogatta Lucifer.
Próbálta őt meggyőzni, hogy igent mondjon neki.. mivel Lucifer egy angyal valójában, csak bukott angyal, pont mint Abby.. ezért kell neki "engedély" ahhoz, hogy megszállja Ryan testét.
- Úgy gondolod? - kérdezte Ryan.
- Nem gondolom, tudom. Abby a Pokolban rohad, és hamarosan kifog szabadulni, megfog téged ölni, ahogy Christ is, a barátaidat is. De te megakadályozhatod, csak igent kell mondanod.
- Csak egy igent?
- Pontosan. Egy igent mondj, és a világot már megmentetted. - azzal meggyőzte Ryant.
- Jól van, igen.
Akkor megszállta Ryan testét, ami erős fénnyel mutatkozott meg. Pont, mint amikor Abbynek előjöttek az angyali erői.

***

(Amy szemszög)
Éppen beléptünk a szobába.
- Chris hol van? - kérdezte David.
- Nem tudom. - néztem rá az asztalra, ahol a gyűrűknek kellett volna lennie. - TE JÓ ÉG! És a gyűrűk?!
Akkor megjelent ott Ryan és Chris. Nagyon megörültem, hogy látom Ryant.
- Ryan! Örülök, hogy látlak. - örvendeztem. - Chris te meg jól rám ijesztettél.
Nem szóltak semmit. Éppen megakartam Ryant ölelni, amikor..
- Én nem Ryan vagyok. - szólalt meg "Ryan".
- Dehogynem. - mondtam, de azért meghátráltam.
- Komolyan nem Ryan vagyok. - nézett rám komoly tekintettel, mire én még inkább meghátráltam. - Chris vitt el Ryanhez, hogy rátudjam szedni, hogy megszállhassam a testét.
Én egyre csak hátráltam és hátráltam.
- Te fogod vezetni a démonjaimat a Menny ellen. - fordult Chris felé.
Akkor rájöttem ki ő..
Lucifer?! Megpróbáltam megtámadni, de persze.. nem sok sikerrel.
- Még találkozunk. - mondta Lucifer és rám nézett, majd eltűntek.
Te jó ég. Mit tett ez az idióta..
- Azonnal ide kell hívnunk Dantet. - jelentettem ki.
Hívtuk is, de nem jött.
- Amy, Amy, Amy! - szólítgatott David.
- Mi van? - feleltem idegesen.
- Mi lenne ha megkötnénk? Tudod, mint Tim csinálta. - vette elő a könyvet.
- Hmm.. nem is olyan rossz ötlet.
Azzal odamentem a könyvhöz és megkerestük, majd meg is "kötöttük" Dantet. Ő pedig azonnal megjelent ott.

49.rész ~ Mindig jókor tűnik el Dante is

(Amy szemszög)
Éjfél felé járt már az óra. Mi pedig csak ott álltunk, és "gyászoltunk".
Eléggé megrázott.. de szerintem mindenkit. Mellesleg Ryan nem is tudja.. jut szembe, lehet elmondom neki. Vagy nem.. Abby szerintem nem szeretné.. és amúgy is, először meg kellene inkább próbálnunk visszahozni őt.
Akkor kapcsoltam.
- Srácok! Itt az ideje szerintem megkeresni Dantet. - sétáltam mögéjük.
Lehangoltan bólintottak egyet, ami érthető volt szerintem. Majd Abbyt ott hagytuk.. igen, elég nagy hülyeség. De mégis hova vittük volna? Magunkkal nem vihettük.
Lesétáltunk a recepcióhoz.
- Jó napot, a 46-os szobába - ez volt a szobaszámunk - szeretnénk mai napra a takarítást "lemondani" ha lehetséges. - mondtam a recepciósnak.
- Természetesen. Akkor a 46-os szobában ma nem lesz takarítás. - mosolygott rám a lány.
Én egy enyhe mosollyal megköszöntem neki, majd elindultunk kifelé. Kiértünk a kocsihoz. David sóhajtott egyet.
- Ki vezet? - kérdezte.
- Majd én. - mondta Chris.- De először máshova megyünk.
Beültünk majd elmentünk egy kereszteződéshez, megidézve egy démont, hátha ő segít nekünk.
- Miben segíthetek? - szólalt meg mögöttünk a démon, egy fekete hajú, vörös szemű lány testében.. aki kicsit hasonlított Abbyre.
- Eladnánk a lelkünket. - mondta Chris.
- Mi van? - néztem rá.
- Shh.
- Mit kértek cserébe? - nézett meg minket jobban. - Várjunk csak. Ti nem Abby Winchester barátai vagytok?
- De. - mondta David.
- Áhá! Akkor tudom mit akartok, nem segíthetek. Valami egyéb más kérés? - sétált oda a kocsihoz.
- Takarodj a kocsitól. - üvöltöttem rá.
Jól van na, igaz, hogy csak egy kocsi, de Abby szeme-fénye.. nem akarom, hogy egy karcolás is legyen rajta, mikor visszajön a Pokolból, már pedig addig nem nyugszom amíg vissza nem hozom!
- Ójajj. Valakinek nagy a szája, úgy akarsz járni, mint a kis barátnőd? - nézett rám.
De megütöttem volna.
- Ne merd a nevét a szádra venni. - szorítottam ökölbe a kezem.
- Felesleges erőlködnötök, Abby sose fog kijutni a Pokolból. Jelen pillanatban is kínozzák. - nevette el magát, és eltűnt.
- Na remek, rühellem a démonokat. - mondtam.
- Nekem mondod? - nézett rám David.
- Akkor meg kell keresnünk Dantet. - mondta Chris.
- Úgyan már, szerintem rohadtul nem fogjuk megtalálni, csak akkor tűnik fel ha segíteni akar. És eddig se jött, szerintem nem is érdekli, hogy Abby meghalt. - vette az irányt a kocsi felé David.
- A pozitív hozzáállás. - néztem rá. - Attól még keressük, hátha megtaláljuk.. ha meg nem, akkor kiagyalunk valamit.
- Felőlem. - ült be a kocsiba.
Ez a gyerek.. áh, fárasztó.
- Na Chris? - néztem rá. - Szerinted van esély arra, hogy Abbyt kihozzuk?
- Őszintén? - nézett a kocsira. - Szerintem nincs.
Akkor elindult és ő is beült.
Rohadt jó hozzáállásotok van! - gondoltam.
Órákig kerestük Dantet, hívtuk.. de semmi. Nem találtuk.
Hajnali 4 felé visszamentünk a hotelhoz, fel a szobába. Reménykedtem kicsit, hogy amikor visszamegyünk Abby ott fog fogadni minket hatalmas mosollyal a száján, de nem.
- Áh. - nézett rá Chris Abby holttestére. - Szerintem temessük el..
- Mi? Te hülye vagy. Minek eltemetni ha visszafogjuk hozni? - néztem rá értetlenül.
- Amy nem.. - mondta David és ránézett Abbyre szomorúan. - Tényleg jobb lenne ha eltemetnénk.
- Hát jó.. - mondtam, de nem éppen erre gondoltam.
Akkor lementem és eltereltem a recepciós csaj figyelmét, amíg a fiúk kivitték Abbyt a kocsihoz, elmentünk egy tisztásra ami nem volt messze Hope-tól, csak kb. 2-3 kilométerre. Megálltunk a tisztás közepén.
S ott eltemettük.

48.rész ~ Mundus és a pokolkutyák

Jacksonville-ből Dallas felé vettük az irányt. Útközben megálltunk egy kisebb városban, Hope-ban. Megszálltunk ismét egy hotelban, bizony. Felmentünk a szobába és mindenki tett-vett.
- Na jó, én éhen halok. - mondta David.
- Te mindig csak a hasadra gondolsz. - nézett rá Amy.
- Jó, menjünk kajálni. Én is éhes vagyok kicsit. - mondtam.
Felálltam és elindultam az ajtó felé, a többiek pedig jöttek utánam.
- Amy te is jössz? - néztem rá. - Vagy megint mész vadászni?
- Nem. Megyek veletek, most nem vagyok éhes. - mosolygott rám.
Visszamosolyogtam rá. Végre valahova ő is velünk jön. Körülbelül 6-7 óra lehetett ekkor, átmentünk az egyik pizzázóba. Hát igen, nem ettünk valami nagyon egészséges ételeket, de kinek kell az? A pizza az jó!
Amikor bementünk, leültünk az ablak mellett lévő asztalhoz. Kis időn belül odasétált hozzánk egy nagyon aranyos csajszi, felvenni a rendelést.
Mindenki elmondta mit kér, kivéve Amyt persze.. ő ilyet nem eszik. Pár perc múlva kihozták az üdítőket, de a pizzákat még nem.
- Amúgy Abby. - kortyolt bele a kólájába David. - Mivel is van pontosan dolgunk Dallasban?
- Boszorkánnyal.
- És azokat, hogy kell megölni? - nézett rám Amy.
- Hát simán, úgy mint egy normális embert.
Ezután bedobtunk egy teljesen eltérő témát, pontosan már én se tudom mégis mi a fenéről beszélhettünk. Majd kihozták a pizzát, mi pedig nekiestünk.
- Abby amúgy Dante hol van? - nézett rám Amy.
- Hát.. - nyeltem egyet. - megint dolga akadt.
- De hát már 2 napja nincs itt, ha jól tudom.
- És? - haraptam bele a pizzába.
- Semmi. - nézett rám meglepődve. - Csak kérdeztem.
Nem mondtam rá semmit, ettem tovább a pizzát. Jó, igen, most lehet úgy fog tűnni, mintha nem érdekelt volna engem Dante, de amúgy igen.. De akkor is, nem várhatom el tőle, hogy mindig engem védjen. Tudnom kell magamra vigyázni. Akkor Amy és a srácok elkezdtek beszélgetni, én pedig ettem tovább a pizzát. Majd kinéztem az ablakon.. nem tudom, de mintha Timet láttam volna kint. De biztos csak képzelődöm. Nem törődtem vele, visszafordultam a többiekhez és csatlakoztam a beszélgetéshez.
Pár óra múlva visszamentünk vígan a hotelszobába, ahol egy váratlan meglepetés ért minket.. Tim.
- Üdvözletem. - szólalt meg.
Majd a fiúkat és Amyt egy varázslattal leblokkolta.. tehát semmit se tudtak csinálni, csak ott álltak és néztek. Én megpróbáltam megtámadni. Nem tudom, hogy mit csinált, de eszméletlen nagy fájdalmat éreztem ott, ahol Dani megszúrt, ezért összerogytam, akkor Don elkapott és lefogott.
Tim elkezdett ismét valami latin szöveget mormogni, azt hittem megint Dantet akarja megidézni.. de nem. Én is próbáltam őt hívni, de nem jött, gondolom van fontosabb dolga..
Akkor megjelent ott egy démon.
- Miért hívtál ide? - kérdezte Timtől a démon, és rám nézett. - Áháá, már tudom. Tehát elhoztad nekem Abbyt, ügyes. Nocsak. - nézett rá Chrisre. - Itt a kis antikrisztusunk is.
Chris próbálta kiűzni a démont a férfiből.
- Á-á, ne is próbálkozz. - mondta a férfi. - Nem fog sikerülni, nem vagy olyan erős, hogy engem kiűzz ebből a testből. Tudod, Lucifer még nincs a Földön.
- De te is csak egy démon vagy! - kiáltott rá.
- Nem igazán. - nevette el magát. - Én nemcsak egy démon vagyok, én az egyik fődémon vagyok. Nem mellesleg a te apád is.
- HOGY MI? - néztem fel. - Ki a fene vagy te?!
- Mundus. - nézett le rám. - Chris apja, és a te kínzód leszek.
- Mi a francról beszélsz? - kezdtem ideges lenni.
- Áh, hagyjuk a drámát. Térjünk a lényegre. Mundus vagyok, az egyik fődémon. Ők pedig itt a kicsikéim. - akkor két hatalmas pokolkutyát pillantottam meg mellette, miközben a fejükön volt a keze.
- Vidd innen a dögeidet! - kiáltottam rá.
- Hoppá, mocskos egy szád van. Majd a Pokolban megnevelem. - azzal hátrébb lépett, Don pedig elengedett.
A két pokolkutya elkezdett felém jönni, én pedig hátradőltem. Elkezdtem magam hátrafelé húzni a kezeimmel.. bár tudtam, hogy nincs menekvésem. A srácok nem látták őket, ám én igen.. nem valami szépek. Többiek csak pár karomnyomot láttak a padlón.
Rájuk néztem.
- Vigyázzatok magatokra. - akkor rám ugrott a két dög és elkezdték a testem szétszaggatni.
Eszméletlenül fájt, amit ki is nyilvánítottam sikításokkal. Chrisék csak kiabáltak, hogy "NE", de ez mit sem ért. Egészen addig szaggatták a testem, amíg meg nem haltam..
**
Amy szemszög
- ABBY! - kiáltottam Abbynek, de láttam, hogy már meghalt.
- Áh, azt hittem Abby tovább fogja bírni. - nevette el magát Mundus, majd eltűnt.
- Végre Abby legalább meghalt. - nevetett Tim is.
- TE SZEMÉT. - kiáltottam rá. - HISZ ABBY A BARÁTOD VOLT!
- Sose volt az. - nézett rám Tim, és közelebb jött hozzám. - És megérdemli ezt.
Nem tudtam erre semmit se mondani.. Tim pedig csak kárörvendően nevetett persze. Majd Don és Tim eltűntek, mi pedig kiszabadultunk a varázslat alól. Chris és David azonnal odarohant Abbyhez, aki csak feküdt a földön szétszaggatva.. én nem nagyon tudtam odamenni, mert a vére.. áh. Chris letérdelt mellé és magához szorította, ha jól láttam könnyezett is. Bevallom én is.. David szinte már sírt. Érthető.
- Meg kell keresnünk Dantet. - álltam és néztem rájuk.
- Már megint Danteval foglalkozol?! Ha nem vetted volna észre, ABBY MEGHALT! - kiáltott rám David.
- Éppen ezért.. Dante a Halál, nem? Ő visszatudja lehet Abbyt hozni. - néztem el oldalra.
Nem szóltak semmit, szerintem tudták, hogy igazam van. Majd Chris megfogta Abbyt és feltette az asztalra, ők pedig leültek oda. Én csak álltam..
Mi van ha nem találjuk meg Dantet, és mi van ha ő sem jelentkezik?

47.rész ~ Shtriga

Pár óra vezetés után, megálltunk egy kisebb kocsmázóban. Ahol hallottuk, hogy Jacksonville-ben rengeteg gyerek betegedett meg. Igen, előfordul sokszor, hogy a gyerekek megbetegednek, de én mégis inkább egy szörnyre gyanakodtam. Vettünk valami piát, és kimentünk a kocsihoz.
- Hallottátok amit mondtak? - kérdezte David.
- Yap, irány Jacksonville. - mondtam, azzal behuppantam a kocsiba.
A többiek is beültek, és egyenesen Jacksonville-be mentünk, ami nem volt már olyan messze. Amikor megérkeztünk, kerestünk egy motelt, kivettünk egy szobát.
Kérdezgettünk embereket, hogy mit tudnak erről a mostani "járványról". Mindenki azt mondta, hogy hirtelen csapott le és pár napon belül belehalnak a gyerekek. Különös..
Elmentünk egy családhoz, mikor kinyitották az ajtót észrevettem, hogy a kisfiú is kicsit rossz állapotban volt.. nem mentünk be, kérdeztünk ezt-azt a szülőktől és aztán elmentünk.
- Srácok.. mi van ha a Pestis az? - nézett ijedten a távolba David.
- Ugyan már! Hogy kerülne ide? - nézett rá Amy. - Gyűrű nélkül nincs ereje, az pedig nálunk van, nem igaz Abby?
Na hoppá.. belenyúltam a zsebembe és nem találtam.
- BASSZUS! - kiáltottam el magam és visszaszaladtam a motelhoz, egyenesen a parkolóba a kocsiért.
Pár perc alatt odaértem. Hát igen.. elég gyorsan futok. Mire a többiek utolértek, kivéve Amyt - mivel ő ugye vámpír, hamarabb odaért mint a többiek - már néztem át a kocsit, a gyűrűket keresve.
- Nem lehet, hogy eltűntek. - mondtam. - Nem! Nem! Nem!
Ideges voltam, kicsit.. de aztán végül megtaláltam őket.
- Hála az égnek. - sóhajtottam. - A Pestis nem lehet.
Azzal a zsebembe vágtam a gyűrűket.
- Hmm. Különös. - nézett le a földre Chris. - Menjünk fel a szobába, keresgéljünk.
Akkor felmentünk és Chris és David elkezdett keresgélni az interneten szörnyeket, amik betegségeket terjeszthetnek. Én és Amy pedig a könyvben kezdtünk utánajárni. Találtunk sok hasonló szörnyet. Köztük egy shtriga-nak nevezett ősi boszorkányt is, ám ebből nem tudtuk meg, hogy mi lehet az.. ezért vissza mentünk a családhoz, most már kocsival.
Becsengettünk.
- Jó estét, ismét mi vagyunk. Körülnézhetnénk a házban? - mondta Amy udvariasan.
- Mégis minek? - kérdezte a nő, aki kinyitotta az ajtót aggódva.
- Próbáljuk kideríteni, hogy miért betegednek meg a gyerekek. - mosolyogtam rá. - Tehát bemehetünk?
- Persze, jöjjetek csak.
Amikor beértünk, megfigyeltem, hogy a kisfiú már nem volt ott..
- Elnézést, a kis srác hol van? - néztem rá a fiatal nőre, aki kb. 25-30 éves lehetett.
- A férjem bevitte a kórházba. - sírta el magát. - Ő is beteg lett.
Te jó ég!
- Ne haragudjon. - mondtam a hölgynek. - Srácok keressetek nyomokat.
Ők felmentek az emeletre ott is körülnézni.
- Gondolom ő a kisfia. - vettem el egy képet a mellettünk lévő asztalról.
A nő pedig bólintott egyet, jelezve, hogy igazam van. Komolyan én azt hittem, hogy csak a testvére, elég fiatalon szülhetett, mellesleg tényleg nagyon fiatalnak nézett ki a nő.
Ő ült a kanapén, én pedig odasétáltam elé.
- Figyeljen. - szólítottam meg és leguggoltam előtte. - Ígérem, hogy a kisfia jól lesz.
A nő rám nézett.
- Mégis hogyan tudnád te ezt elintézni? - néztem bele a könnyes szemeibe. - Hisz te se lehetsz nagyon öreg. Szerintem még csak tinédzser vagy, olyan 18-19 éves. Ha az orvosok nem tudnak rajta segíteni, akkor te sem!
Láttam rajta kicsit ideges lett.
- Igen. - álltam fel. - Nem vagyok több, mint 18, tini vagyok. Lehet nem vagyok okosabb a gyógyításban, mint az orvosok. De tudok ezt-azt, amit ők biztosan nem. Bízzon bennem, a fia jól lesz. Nincs sok időnk, tudom.. de megmentem őt.
Akkor láttam, hogy a nő tekintete kedvesebb lett felém, felállt és megölelt. Amikor David szaladt le a lépcsőn.
- Abby! Abby! - kiáltott rám.
Ránéztem.
- Gyere fel azonnal, ezt látnod kell! - mondta és visszafutott az emeletre. 
Én és a fiatal nő - aki egyébként Jessica volt - felsétáltunk utána. A kisfiú szobájába érve, megláttuk, hogy a többiek az ablakpárkányt bámulták. Majd mi is odamentünk Jessicával.

Hát.. egy hosszúkás ujjú, csontos kézfej "lenyomatot" pillantottam meg.
- Ez mégis micsoda? Ez nem volt itt! - mondta Jessica.
- Mikor betegedett meg a fia? - néztem rá aggódva.
- 2 napja. Miért?
- Csak érdeklődtem. - azzal megfogtam David és Chris pólóját és meglöktem Amyt, hogy mennünk kell. - Most megyünk, ne aggódjon a fia miatt, megmentjük. Legyen jó, viszlát.
Kirohantunk a házból.
- Mi az Abby? - nézett rám Chris idióta tekintettel.
- Tudom mivel van dolgunk. - néztem magam elé ijedten. - Hallottam már róla, és mielőtt eljöttünk pont erről olvastam.. ez egy shtriga.
- Mivel? - nézett rám David.
- Egy boszorkány.. emberek életerejéből táplálkozik, de főleg gyerekekéből. Ezért betegedtek meg szinte csak a gyerekek! - néztem rájuk.
- Remek! Most, hogy tudjuk mivel van dolgunk, öljük meg. - mosolyodott el Chris.
- Ez nem ilyen egyszerű, a shtriga egy olyan lény, amely sebezhetetlen. - hajtottam le a fejem, és a többiek is. - Vagyis.. nem, sebezhető. Táplálkozás közben, de nem hiszem, hogy már több áldozatot fog keresni magának.. megint elfog tűnni. Nem mellesleg az összes gyerek beteg! Nem tudjuk megölni.
- Nem az összes. - nézett rám Chris. - David nem.
- Na nem! Azt nem, nem hagyom! - néztem rá idegesen kicsit. - Nem fogom hagyni, hogy az öcsém csali legyen, főleg, hogy az se biztos, hogy sikerül megölnünk!
- Elvállalom. - szólalt meg David Chris mellett.
- NEM! - vágtam rá.
- Abby kérlek.. - nézett rám. - csak ez az egyetlen egy esély van arra, hogy megöljük a shtrigát.. kitudja aztán mikor bukkan fel. Tudom, hogy sikerülni fog neked, bízom benned. És így legalább megmented Jessica kisfiát is.
Nagy nehezen de belementem..
- Remek! Mivel lehet megölni? - nézett rám Amy.
- Szentelt vízzel leöntött vasgolyóval. - vettem az irány vissza Jessicáék házához.
- Most hova mész? - nézett utánam Amy.
- Jessicához. - néztem vissza. - Szerintem ha náluk vadásznánk le a szörnyet, nagyobb esély van arra, hogy sikerül.. elvégre mégiscsak egy házban jobban eltudunk bújni, mintsem egy motel szobában.
- Igazad van.
Akkor visszamentünk Jessicához.
- Jessica segítenie kell nekünk. - szólaltam meg, amikor kinyitotta az ajtót.
- Mégis miben? - nézett ránk értetlenül.
- Tudom ez most hihetetlenül fog hangzani, de nem vagyunk átlagos tinédzserek. - sóhajtottam. - De ezt jobb lenne ha nem az utcán mondanám el.
Akkor behívott minket, leültünk a kanapéra és elmondtam neki, hogy mivel foglalkozunk.. fura, arra számítottam, hogy kiakad. De nem.
- Értem. - mondta.
- Hisz nekünk? - nézett rá David értetlenül.
- Igen. - nézett ránk. - A bátyáim is vadászok voltak.. megölték őket, alig ismertem a fivéreimet..
- Bocsánat, de mi is a te lánykori vezetékneved? - néztem rá kicsit ijedten.
- Marnell.
MARNELL?! Na ne már! Mint Louis és Jake Marnell?! Te jó ég! Miattam haltak meg a testvérei.. Hirtelen elfehéredtem.
- Jól vagy? - nézett rám aggódva Jessica.
- Természetesen. Sajnálom a fivéreit. Most pedig ideje elkezdenünk készülődni. - mondtam, azzal felálltam és kiviharoztam a kocsihoz.
Amy és David benn maradt, Chris kijött nekem segíteni behordani a fegyvereket. Én neki voltam dőlve a kocsinak, és fogtam a fejem.
- Minden rendben van Abby? - lépett elém Chris.
- Mi? Persze.. - kaptam el a kezeimet a fejemtől.
- Igazat kérek.
- Áh.. - néztem a szemébe. - Én öltem meg a két testvérét.
- Biztos, hogy nem. - nézett rám ijedten.
- Jó, nem is én öltem meg őket.. de - néztem el oldalra. - Marnell.. mint Jake és Louis Marnell.. Dante ölte meg őket, amikor ők akartak engem megölni.
- Jézusom.. - mondta, nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim. - ne kezdj nekem el itt sírni, gyere ide!

Nem igazán ellenkeztem, átöleltem nyakánál és jobban könnyezni kezdtem, ő pedig csak szorított.
- Chris meg kell ölnünk ezt a szörnyet.. - töröltem meg a szemeim. - nem hagyhatom, hogy a kisfiát is elveszítse az én hibámból.
- Ne okold magad. - engedett el és belenézett a szemembe. - Nem a te hibád volt. A kisfia pedig túl fogja élni! Megöljük ezt a boszorkányt.
Kinyitottam a csomagtartót és kivettük a szenteltvizet, a fegyvereket, vastöltényeket és egy kamerát.. amit felszerelünk a szobába és rákötjük a laptopra, hogy lássuk mikor jön az a szemét.
Mire ezekkel elkészültünk, éppen 10 óra volt, tehát David lefeküdhetett aludni.. bementem vele a szobába először. Ő befeküdt az ágyba. Láttam rajta, hogy kicsit félt.
- Figyelj, nem lesz baj. - tettem a kezem a homlokára.
Igen, néha azért vannak Daviddal ilyen pillanataink.
- Tudom. - mosolyodott el.
- Ne aggódj, rendben? Próbálj meg aludni, csak úgy fog jönni. Ígérem nem lesz bajod. - álltam fel.
Eltelt egy óra, de a shtriga sehol se volt..
- Szerintem nem fog jönni srácok. - nézte Amy a laptop képernyőjét.
- Szerintem sem. - mondta Chris.
Akkor elmentek onnan és ledőltek a kanapéra, fáradtak voltak. Jessica pedig nagy nehezen elaludt, ami csak jó volt.. mondta is, hogy 2 napja nem aludt éjjel a kisfia miatt.
Én maradtam a gépnél és néztem a monitort, figyelve mikor jön a shtriga.
Mi lesz már te rohadék! - gondoltam, amikor egyszer csak megláttam a képernyőn és fekete ruhás "öregasszonyt" miközben mondhatni "berepült" az ablakon.
- Pszt. - szóltam oda Amynek és Chrisnek, akik azonnal kapcsoltak és odajöttek. - Itt az idő, Amy te maradj itt, nézd a képernyőt. Chris te velem jössz az emeletre.
Bólintottak egyet, Chris halkan megfogta az egyik fegyvert, és én pedig Ebonyt és Ivoryt. Felsétáltunk az emeletre lassacskán, majd megálltunk az ajtó előtt. Én megfogtam a kilincset, és próbáltam nagyon halkan benyitni először, hogy ne vegye észre. Ami sikerült is.
Kb. 1cm-re kinyitottam az ajtót, hogy lássam, hogy már elkezdte -e kiszívni az öcsém erejét.. akkor éppen fölé emelkedett, és elkezdte. Beakartam azonnal rontani, de Chris megfogta a karom, hogy pár másodpercet legalább várjak még és aztán.
Úgy is történt, körülbelül 10mp-t vártam, majd benyitottam és meglőttem. Hála Istennek sikerült eltalálnom és meg is halt. Davidnak pedig semmi baja se történt, kicsit gyenge volt, de legalább nem halt meg!
Mikor lelőttem, elporladt a teste a boszorkánynak én pedig odarohantam Davidhoz és magamhoz öleltem.
- Vége van. - sóhajtott Amy lent.
Jessica akkor már felébredt, a lövésre felriadt. Lesétáltunk mindannyian az emeletről.
- A fiad hamarosan felépül. - mosolyogtam rá Jessicára.
Igen.. néha tegeztem és néha magáztam. És?
- Nem jönnétek be velem a kórházba? - nézett ránk.
Mi bólintottunk, hogy természetesen.
Kimentünk a ház elé és beültünk a kocsinkba. Jessica és a többiek elindultak be, én pedig kivettem egy nyakláncot a kesztyűtartóból.. igen, ez a nyaklánc Louisé volt, akkor vettem el, amikor felkeltem a padlóról mikor Dante megölte őt.. Jessica férje, Blase ott ült a kisfiú mellett, aki szemlátásnyira is jobban volt. Jessica nagyon megörült, oda ment és megölelte a férjét. Mi pedig csak mosolyogtunk.
- Lassan ideje mennünk. - szólaltam meg.
A többiek kifelé vették az irányt, és utánuk pedig én is.
- Várj Abby! - rohant utánam a folyosón Jessica, én pedig megálltam s megfordultam. - Nagyon köszönöm!
Megölelt. Mosolyogtam, majd elfordult és visszaindult a szobába.
- Jessica. - szóltam utána. - Én ismertem a fivéreit, nagyon jól végezték a munkájukat, azért nem tartották magával a kapcsolatot, mert azzal veszélybe keverték volna önt és a családját. És tényleg nagyon sajnálom ami velük történt.
Akkor belenyúltam a zsebembe és elővettem a nyakláncot.
- Tessék, ez szerintem már a tiéd. Louisé volt. - odanyújtottam a kezébe és megfordultam, elindultam kifelé.
- Várj.. ez hogy került hozzád? - szólt utánam.
Oldalra hajtottam a fejem.
- Az legyen csak az én titkom.
Sétáltam tovább, ki a kocsihoz, Jessica pedig visszament. Beültem.
- Na mi az Abby? Mehetünk? - nézett rám David.
- Igen. Már mehetünk. - elmosolyodtam és azzal el is mentünk.

46.rész ~ 1 angyal kilőve

Egy ideig csendben ültünk egymást nézve..
- David elmegyünk inni? - nézett Chris rá.
- Khm. Még csak 15 éves. - mondtam.
- És? Ivott már, hisz te mondtad neki, hogy ihat. - nézett rám.
Nem mondtam semmit. Lényegében igaz volt.. tudom, nem pont a megfelelő nővéri törődés, de még mindig jobb, mintha drogozni, vagy depressziós lenne. Ami előfordulhat, annak köszönhetően amit csinálunk.
- Jól van. - néztem rá. - Menjetek.
- Kösssssszzziiii. - ölelt meg.
Majd elmentek.
Ketten maradtunk Amyvel.
- Mit mondott neked Ryan? - nézett rám. - Na és Dante?
- Hát Ryan azt mondta, hogy tudod.. - sóhajtottam. - hogy el kell felejtenie engem, és hogy úgy könnyebb lesz ha elmegy.. meg nekem is jobb lenne. És nem tudom.. részben igaza van, mert így mégiscsak nem kell aggódnom, hogy Ryan féltékenysége miatt Dante megölné.
- És te jól bírod?
- Ahhoz képest amit vártam.. ja, jól. - néztem rá mosolyogva. - Fura, de most nem bánom, hogy egyikőjük sincs velem.
- Én is elmenjek? - nevetett és felállt.
- Perszeeee, hogy nem! Te maradsz. - húztam vissza.
Ledőlt mellém, és mint a velünk egykorú lányok ugye.. beszélgettünk fiúkról, arról, hogy mi van akkor most velem és Danteval.. etc. Körülbelül 1 óráig beszélhettünk normálisan egymással.. akkor megjelent ott egy férfi.
- Estét. - szólalt meg mögöttünk.
Mind a ketten, Amy és én is felugrottunk, hogy ki az. Nem ismertük, bár nekem kicsit ismerős volt..
- Ki maga? - nézett rá Amy.
- Szerintem Abby pontosan tudja ki vagyok. - nézett rám. - Nem?
Ránéztem először Amyre, majd a férfira.
- Nem igazán. - néztem rá bugyuta fejjel. - De bevallom ismerős.
- Tényleg semmire sem emlékszel. - mosolyodott el.
- Mire gondol? Ki maga? - értetlenkedtem.
- Az egyik "társad", vagy lehet úgyis mondani, hogy testvéred. - eltűnt, és megjelent mögöttünk az ajtónál. - Amikor még a Mennyben voltál.
- Te egy angyal vagy? - nézett rá Amy.
- Egy arkangyal. - pillantott rá Amyre a férfi. - Te meg gondolom Abbynek a vámpír barátnője vagy.
- Aha.. - szorította ökölbe a kezét Amy. - és mégis miért jött?
- Abbyért. - nézett rám. - Most velem jössz.
- Nem. - ellenkeztem. - Mégis miért mennék?
- Mert jönnöd kell.
- Nem igazán érdekel, hogy mit kell és mit nem kell. - mondtam.
Akkor a férfi megtámadott engem.

Reflexből arcon vágtam, és Amy pedig a kezét megfogta és kitekerte, majd én lerúgtam és Amy szó szerint "földhöz vágta".
Mivel mondta, hogy arkangyal.. ezért gondoltam, hogy nála is van egy olyan tőr, ami az én dzsekimből szokott kicsúszni amikor előjön az "angyali erőm". Jól sejtettem, megpillantottam az öltönye alatt, és gondolkodás nélkül megfogtam, kirántottam és leszúrtam vele.
A padlóba pedig két fekete szárny "égett".
- Azta k*rva. - mondta Amy.
Elnevettem magam.
- Most mi van? - nézett rám.
- Semmi. - nevettem. - Jó kis szárnyai voltak, mi?
- Neked miért nem volt ilyen amikor villámlott? - nézett le a férfire.
- Mivel én bukott angyal vagyok, ő nem volt az. Nekem azért voltak szakadtak a szárnyaim, de ha megtalálom a kegyem, akkor ilyenné vállnak. - mondtam és ránéztem a tőrre. - Ezt meg szerintem elteszem, még jól jöhet ha éppenséggel nem jönne elő az angyali erőm és egy angyal megtámad ismét.
Odasétáltam a kanapéhoz és letettem a tőrt. Akkor megjött Chris éppen.
- Hát itt mi az anyám történt? - nézett szét Chris. - Az meg ki?
- Egy angyal, megtámadott. Meg kellett védetünk magunkat. - néztem rá. - Na húzzunk innen.
Bólintottak, megfogtam a tőrt, betettem a pólóm alá, Amy és Chris is összeszedték a cuccaikat és amik kellenek. Felkaptam a dzsekimet és elvettem a kocsikulcsot. Szó nélkül ott hagytuk a szobát.
- David hol van? - kérdeztem Christ, miközben sétáltunk le a lépcsőn.
- Levegőzik.
Bólintottam, leértünk.
- Pattanj be a kocsiba David. - szóltam oda hozzá, mivel éppen ott ült az egyik padon a szálloda előtt.
Értetlenül nézett rám.
- Majd elmondunk mindent a kocsiban.
Szó nélkül beült, mi pedig elhajtottunk.