53.rész ~ The Kiss

Mikor megöltem az utolsó angyalt, amit mellesleg nagyon élveztem. Az a lány és a fiú mögém jöttek. A csaj megfogta a karom, hogy maguk felé fordítson. Akkor eszembe jutott velük kapcsolatban minden.
- Amy? David? - fordultam meg.
Ők mosolyogtak és megöleltek. Örültek, hogy kijöttem a Pokolból. Aminek én is örültem nagyon persze.
- Dante azt mondta, hogy nem emlékszel semmire, de úgy tűnik most tévedett. - engedett el Amy.
- Ki? - néztem rá. - Jaaaa! Az a srác a kocsinál?
- Igen. - nézett rám meglepődve. - Nem emlékszel rá?
- De.. - kaptam el a fejem. - De nem sok mindenre. Csak a nevére és pár emlékképem van róla.
- Értem.. - hajtotta le a fejét Amy. - de amúgy, miért ölted meg ezeket az angyalokat?
- Ezek nem nevezhetők angyalnak. A szememben csak korcsok. - indultam el a kocsihoz. - Mellesleg nincsenek tisztában azzal, hogy kivel van dolguk.
- De Abby.. - fogta meg a kezem Amy. - Van egy olyan sejtésem, hogy ezért vadászni fognak rátok az angyalok.
- Ránk?
- Dantera és rád.. - nézett rám.
Láttam az arcán azt a "szomorú" tekintet.
- Most mi baj? - kérdeztem.
- Te tényleg nem emlékszel rá?
- Nem, mert? - néztem rá.
- Semmi..
- Biztos?
- Igen.. - mondta és lehajtotta a fejét.
- Oké. - indultam el a kocsihoz, akkor Dante eltűnt.
David és Amy jöttek utánam.
- Hé Abb! - szólított meg, majd odadobta a kocsikulcsokat.
Beültünk, akkor észrevettem Ebonyt és Ivoryt a hátsóülésen.
- Áááh. - vettem el őket. - Hiányoztatok kicsikéim.
- Már megint a pisztolyaidhoz beszélsz? - szállt be a kocsiba David.
- Hé. - fordítottam felé Ivoryt. - Nekik lelkük van.
- Ja jó, bocs.
Amy meglepődve nézett rám.. csodálkozott, hogy Davidra fogtam a pisztolyomat. Persze nem tudnám megölni, azt hiszem.
Én vezettem, Amy pedig mondta, hogy hova-merre menjek. Visszamentünk a szállodához.
Ahol Dante is megjelent, velem szemben. Pár percig néztük egymást.
- Őőő. - szólalt meg Amy. - Gyere menjünk hozzunk valami kaját David.
- De nem vagyok éhes. - mondta, közben Amy megbökte az oldalát. - Ja de, menjünk.
Magunkra maradtunk.
- Ki vagy te? - kérdeztem tőle.
- Csókolj meg. - lépett közelebb hozzám.
- Pff, minek?
- Nem mersz? - mosolyogta el magát.
- Dehogynem.
- Ha megmernél csókolni, már megtetted volna. - nézett rám a zöld szemeivel.
Erre én ugye.. gondolkodás nélkül, megfogtam a pólóját és odarántottam, megcsókoltam.
Lehet nem kellett volna! Eszembe juttatott az az egy csók mindent.
Nem gondoltam volna, hogy ilyet teszek azzal aki szinte a pasim volt..