- Hallottátok amit mondtak? - kérdezte David.
- Yap, irány Jacksonville. - mondtam, azzal behuppantam a kocsiba.
A többiek is beültek, és egyenesen Jacksonville-be mentünk, ami nem volt már olyan messze. Amikor megérkeztünk, kerestünk egy motelt, kivettünk egy szobát.
Kérdezgettünk embereket, hogy mit tudnak erről a mostani "járványról". Mindenki azt mondta, hogy hirtelen csapott le és pár napon belül belehalnak a gyerekek. Különös..
Elmentünk egy családhoz, mikor kinyitották az ajtót észrevettem, hogy a kisfiú is kicsit rossz állapotban volt.. nem mentünk be, kérdeztünk ezt-azt a szülőktől és aztán elmentünk.
- Srácok.. mi van ha a Pestis az? - nézett ijedten a távolba David.
- Ugyan már! Hogy kerülne ide? - nézett rá Amy. - Gyűrű nélkül nincs ereje, az pedig nálunk van, nem igaz Abby?
Na hoppá.. belenyúltam a zsebembe és nem találtam.
- BASSZUS! - kiáltottam el magam és visszaszaladtam a motelhoz, egyenesen a parkolóba a kocsiért.
Pár perc alatt odaértem. Hát igen.. elég gyorsan futok. Mire a többiek utolértek, kivéve Amyt - mivel ő ugye vámpír, hamarabb odaért mint a többiek - már néztem át a kocsit, a gyűrűket keresve.
- Nem lehet, hogy eltűntek. - mondtam. - Nem! Nem! Nem!
Ideges voltam, kicsit.. de aztán végül megtaláltam őket.
- Hála az égnek. - sóhajtottam. - A Pestis nem lehet.
Azzal a zsebembe vágtam a gyűrűket.
- Hmm. Különös. - nézett le a földre Chris. - Menjünk fel a szobába, keresgéljünk.
Akkor felmentünk és Chris és David elkezdett keresgélni az interneten szörnyeket, amik betegségeket terjeszthetnek. Én és Amy pedig a könyvben kezdtünk utánajárni. Találtunk sok hasonló szörnyet. Köztük egy shtriga-nak nevezett ősi boszorkányt is, ám ebből nem tudtuk meg, hogy mi lehet az.. ezért vissza mentünk a családhoz, most már kocsival.
Becsengettünk.
- Jó estét, ismét mi vagyunk. Körülnézhetnénk a házban? - mondta Amy udvariasan.
- Mégis minek? - kérdezte a nő, aki kinyitotta az ajtót aggódva.
- Próbáljuk kideríteni, hogy miért betegednek meg a gyerekek. - mosolyogtam rá. - Tehát bemehetünk?
- Persze, jöjjetek csak.
Amikor beértünk, megfigyeltem, hogy a kisfiú már nem volt ott..
- Elnézést, a kis srác hol van? - néztem rá a fiatal nőre, aki kb. 25-30 éves lehetett.
- A férjem bevitte a kórházba. - sírta el magát. - Ő is beteg lett.
Te jó ég!
- Ne haragudjon. - mondtam a hölgynek. - Srácok keressetek nyomokat.
Ők felmentek az emeletre ott is körülnézni.
- Gondolom ő a kisfia. - vettem el egy képet a mellettünk lévő asztalról.
A nő pedig bólintott egyet, jelezve, hogy igazam van. Komolyan én azt hittem, hogy csak a testvére, elég fiatalon szülhetett, mellesleg tényleg nagyon fiatalnak nézett ki a nő.
Ő ült a kanapén, én pedig odasétáltam elé.
- Figyeljen. - szólítottam meg és leguggoltam előtte. - Ígérem, hogy a kisfia jól lesz.
A nő rám nézett.
- Mégis hogyan tudnád te ezt elintézni? - néztem bele a könnyes szemeibe. - Hisz te se lehetsz nagyon öreg. Szerintem még csak tinédzser vagy, olyan 18-19 éves. Ha az orvosok nem tudnak rajta segíteni, akkor te sem!
Láttam rajta kicsit ideges lett.
- Igen. - álltam fel. - Nem vagyok több, mint 18, tini vagyok. Lehet nem vagyok okosabb a gyógyításban, mint az orvosok. De tudok ezt-azt, amit ők biztosan nem. Bízzon bennem, a fia jól lesz. Nincs sok időnk, tudom.. de megmentem őt.
Akkor láttam, hogy a nő tekintete kedvesebb lett felém, felállt és megölelt. Amikor David szaladt le a lépcsőn.
- Abby! Abby! - kiáltott rám.
Ránéztem.
- Gyere fel azonnal, ezt látnod kell! - mondta és visszafutott az emeletre.
Én és a fiatal nő - aki egyébként Jessica volt - felsétáltunk utána. A kisfiú szobájába érve, megláttuk, hogy a többiek az ablakpárkányt bámulták. Majd mi is odamentünk Jessicával.
- Ez mégis micsoda? Ez nem volt itt! - mondta Jessica.
- Mikor betegedett meg a fia? - néztem rá aggódva.
- 2 napja. Miért?
- Csak érdeklődtem. - azzal megfogtam David és Chris pólóját és meglöktem Amyt, hogy mennünk kell. - Most megyünk, ne aggódjon a fia miatt, megmentjük. Legyen jó, viszlát.
Kirohantunk a házból.
- Mi az Abby? - nézett rám Chris idióta tekintettel.
- Tudom mivel van dolgunk. - néztem magam elé ijedten. - Hallottam már róla, és mielőtt eljöttünk pont erről olvastam.. ez egy shtriga.
- Mivel? - nézett rám David.
- Egy boszorkány.. emberek életerejéből táplálkozik, de főleg gyerekekéből. Ezért betegedtek meg szinte csak a gyerekek! - néztem rájuk.
- Remek! Most, hogy tudjuk mivel van dolgunk, öljük meg. - mosolyodott el Chris.
- Ez nem ilyen egyszerű, a shtriga egy olyan lény, amely sebezhetetlen. - hajtottam le a fejem, és a többiek is. - Vagyis.. nem, sebezhető. Táplálkozás közben, de nem hiszem, hogy már több áldozatot fog keresni magának.. megint elfog tűnni. Nem mellesleg az összes gyerek beteg! Nem tudjuk megölni.
- Nem az összes. - nézett rám Chris. - David nem.
- Na nem! Azt nem, nem hagyom! - néztem rá idegesen kicsit. - Nem fogom hagyni, hogy az öcsém csali legyen, főleg, hogy az se biztos, hogy sikerül megölnünk!
- Elvállalom. - szólalt meg David Chris mellett.
- NEM! - vágtam rá.
- Abby kérlek.. - nézett rám. - csak ez az egyetlen egy esély van arra, hogy megöljük a shtrigát.. kitudja aztán mikor bukkan fel. Tudom, hogy sikerülni fog neked, bízom benned. És így legalább megmented Jessica kisfiát is.
Nagy nehezen de belementem..
- Remek! Mivel lehet megölni? - nézett rám Amy.
- Szentelt vízzel leöntött vasgolyóval. - vettem az irány vissza Jessicáék házához.
- Most hova mész? - nézett utánam Amy.
- Jessicához. - néztem vissza. - Szerintem ha náluk vadásznánk le a szörnyet, nagyobb esély van arra, hogy sikerül.. elvégre mégiscsak egy házban jobban eltudunk bújni, mintsem egy motel szobában.
- Igazad van.
Akkor visszamentünk Jessicához.
- Jessica segítenie kell nekünk. - szólaltam meg, amikor kinyitotta az ajtót.
- Mégis miben? - nézett ránk értetlenül.
- Tudom ez most hihetetlenül fog hangzani, de nem vagyunk átlagos tinédzserek. - sóhajtottam. - De ezt jobb lenne ha nem az utcán mondanám el.
Akkor behívott minket, leültünk a kanapéra és elmondtam neki, hogy mivel foglalkozunk.. fura, arra számítottam, hogy kiakad. De nem.
- Értem. - mondta.
- Hisz nekünk? - nézett rá David értetlenül.
- Igen. - nézett ránk. - A bátyáim is vadászok voltak.. megölték őket, alig ismertem a fivéreimet..
- Bocsánat, de mi is a te lánykori vezetékneved? - néztem rá kicsit ijedten.
- Marnell.
MARNELL?! Na ne már! Mint Louis és Jake Marnell?! Te jó ég! Miattam haltak meg a testvérei.. Hirtelen elfehéredtem.
- Jól vagy? - nézett rám aggódva Jessica.
- Természetesen. Sajnálom a fivéreit. Most pedig ideje elkezdenünk készülődni. - mondtam, azzal felálltam és kiviharoztam a kocsihoz.
Amy és David benn maradt, Chris kijött nekem segíteni behordani a fegyvereket. Én neki voltam dőlve a kocsinak, és fogtam a fejem.
- Minden rendben van Abby? - lépett elém Chris.
- Mi? Persze.. - kaptam el a kezeimet a fejemtől.
- Igazat kérek.
- Áh.. - néztem a szemébe. - Én öltem meg a két testvérét.
- Biztos, hogy nem. - nézett rám ijedten.
- Jó, nem is én öltem meg őket.. de - néztem el oldalra. - Marnell.. mint Jake és Louis Marnell.. Dante ölte meg őket, amikor ők akartak engem megölni.
- Jézusom.. - mondta, nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim. - ne kezdj nekem el itt sírni, gyere ide!
- Chris meg kell ölnünk ezt a szörnyet.. - töröltem meg a szemeim. - nem hagyhatom, hogy a kisfiát is elveszítse az én hibámból.
- Ne okold magad. - engedett el és belenézett a szemembe. - Nem a te hibád volt. A kisfia pedig túl fogja élni! Megöljük ezt a boszorkányt.
Kinyitottam a csomagtartót és kivettük a szenteltvizet, a fegyvereket, vastöltényeket és egy kamerát.. amit felszerelünk a szobába és rákötjük a laptopra, hogy lássuk mikor jön az a szemét.
Mire ezekkel elkészültünk, éppen 10 óra volt, tehát David lefeküdhetett aludni.. bementem vele a szobába először. Ő befeküdt az ágyba. Láttam rajta, hogy kicsit félt.
- Figyelj, nem lesz baj. - tettem a kezem a homlokára.
Igen, néha azért vannak Daviddal ilyen pillanataink.
- Tudom. - mosolyodott el.
- Ne aggódj, rendben? Próbálj meg aludni, csak úgy fog jönni. Ígérem nem lesz bajod. - álltam fel.
Eltelt egy óra, de a shtriga sehol se volt..
- Szerintem nem fog jönni srácok. - nézte Amy a laptop képernyőjét.
- Szerintem sem. - mondta Chris.
Akkor elmentek onnan és ledőltek a kanapéra, fáradtak voltak. Jessica pedig nagy nehezen elaludt, ami csak jó volt.. mondta is, hogy 2 napja nem aludt éjjel a kisfia miatt.
Én maradtam a gépnél és néztem a monitort, figyelve mikor jön a shtriga.
Mi lesz már te rohadék! - gondoltam, amikor egyszer csak megláttam a képernyőn és fekete ruhás "öregasszonyt" miközben mondhatni "berepült" az ablakon.
- Pszt. - szóltam oda Amynek és Chrisnek, akik azonnal kapcsoltak és odajöttek. - Itt az idő, Amy te maradj itt, nézd a képernyőt. Chris te velem jössz az emeletre.
Bólintottak egyet, Chris halkan megfogta az egyik fegyvert, és én pedig Ebonyt és Ivoryt. Felsétáltunk az emeletre lassacskán, majd megálltunk az ajtó előtt. Én megfogtam a kilincset, és próbáltam nagyon halkan benyitni először, hogy ne vegye észre. Ami sikerült is.
Kb. 1cm-re kinyitottam az ajtót, hogy lássam, hogy már elkezdte -e kiszívni az öcsém erejét.. akkor éppen fölé emelkedett, és elkezdte. Beakartam azonnal rontani, de Chris megfogta a karom, hogy pár másodpercet legalább várjak még és aztán.
Úgy is történt, körülbelül 10mp-t vártam, majd benyitottam és meglőttem. Hála Istennek sikerült eltalálnom és meg is halt. Davidnak pedig semmi baja se történt, kicsit gyenge volt, de legalább nem halt meg!
Mikor lelőttem, elporladt a teste a boszorkánynak én pedig odarohantam Davidhoz és magamhoz öleltem.
- Vége van. - sóhajtott Amy lent.
Jessica akkor már felébredt, a lövésre felriadt. Lesétáltunk mindannyian az emeletről.
- A fiad hamarosan felépül. - mosolyogtam rá Jessicára.
Igen.. néha tegeztem és néha magáztam. És?
- Nem jönnétek be velem a kórházba? - nézett ránk.
Mi bólintottunk, hogy természetesen.
Kimentünk a ház elé és beültünk a kocsinkba. Jessica és a többiek elindultak be, én pedig kivettem egy nyakláncot a kesztyűtartóból.. igen, ez a nyaklánc Louisé volt, akkor vettem el, amikor felkeltem a padlóról mikor Dante megölte őt.. Jessica férje, Blase ott ült a kisfiú mellett, aki szemlátásnyira is jobban volt. Jessica nagyon megörült, oda ment és megölelte a férjét. Mi pedig csak mosolyogtunk.
- Lassan ideje mennünk. - szólaltam meg.
A többiek kifelé vették az irányt, és utánuk pedig én is.
- Várj Abby! - rohant utánam a folyosón Jessica, én pedig megálltam s megfordultam. - Nagyon köszönöm!
Megölelt. Mosolyogtam, majd elfordult és visszaindult a szobába.
- Jessica. - szóltam utána. - Én ismertem a fivéreit, nagyon jól végezték a munkájukat, azért nem tartották magával a kapcsolatot, mert azzal veszélybe keverték volna önt és a családját. És tényleg nagyon sajnálom ami velük történt.
Akkor belenyúltam a zsebembe és elővettem a nyakláncot.
- Tessék, ez szerintem már a tiéd. Louisé volt. - odanyújtottam a kezébe és megfordultam, elindultam kifelé.
- Várj.. ez hogy került hozzád? - szólt utánam.
Oldalra hajtottam a fejem.
- Az legyen csak az én titkom.
Sétáltam tovább, ki a kocsihoz, Jessica pedig visszament. Beültem.
- Na mi az Abby? Mehetünk? - nézett rám David.
- Igen. Már mehetünk. - elmosolyodtam és azzal el is mentünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése