58.rész ~ Who the fuck is Exael?

Pár pillanatig a szemét néztem, majd elfordultam és bámultam előre.
- Miért tűntél el? - szólalt meg Dante, ám én némán hallgattam. - Eh. Nem értelek. Azt sem értem, hogy miért akadtál ki amikor az a csók semmit se jelentett nekem. Csak téged mentettelek azzal.
- Kérte valaki, hogy megments?
- Nem. De az öcséd egyedül maradt volna.
- Hisz a szüleim akkor még éltek.
- Ők akkor is meghaltak volna, ha nem adom el a lelkem és azzal nem mentettelek volna meg.
- Ki ölte meg a szüleimet? - néztem rá.
- Exael, a Pokol utolsó lovagja.
- Miért ölte meg őket?
- Nem tudom. Így kellett lennie. - nézett még mindig előre zsebre tett kézzel. - De végre, elmondanád, hogy miért akadtál ki ennyire?
Nem mondtam semmit, elfordultam és csak néztem előre.
- Az a csók nekem nem számított semmit. Szerinted miért vagyok most itt, és miért nem ott? Téged szeretlek, nem őt.
- Voltaképpen.. nem is az zavar, hogy megcsókoltad. Inkább az, ahogyan rád néz.
- Mert, hogy néz rám?
- Komolyan nem vetted észre? - mély levegőt vettem.
- Mit?
- Ő úgy néz rád, ahogy te rám.
- Szerinted szeret?
- Tudom, hogy szeret téged. Hisz belelátok a lelkébe.
- Félsz, hogy elvesz tőled?
Nem mondtam ismét semmit, kicsit lehajtottam a fejem. Mire ő közelebb jött hozzám, és megfogta a kezem.
- Nincs miért félned. Megígértem, hogy sose hagylak egyedül.
Ránéztem, ő pedig halványan elmosolyodott. Majd, a másik kezével a hajamba markolt és megcsókolt.
- Már hiányzott. - szólaltam meg, miután elengedett és csak a kezemet fogta.
- Szokj hozzá, mert ameddig velem vagy, sokat fogsz ebből kapni. - mosolygott ismét rám.
- Észrevettem eddig is. - mosolyodtam el.
Ültünk kézen fogva a padon, amikor kis idő múlva elég nagy szél lett, majd havazni kezdett. Furának tartottam, bár.. azt se tudtam milyen hónap van, azt meg főleg nem, hogy hányadika.
- Hányadika van? - kérdeztem.
Dante nem mondott semmit kb. 1-2 percig, majd utána..
- Már december 21. Boldog szülinapot Cicám. - szólalt meg, elkapott és magához ölelt.

57.rész ~ 20 angyallal kevesebb

Blair felé fordultam.
- Nővéred?
- Igen. Ő Diana.
- Nem értem miért segítünk nekik Blair. - nézett ránk "lenézően" Diana.
Nem hiszem, hogy jól kifogok vele jönni.
- Mi is megakarjuk ölni Lucifert, nem? - támaszkodott neki Blair a falnak.
Diana nem szólt semmit, csak körbenézett.
- Üdv, Dante. - nézett rá Dantera.
Dante nem szólt semmit, kisebb mosolyt ejtett Diana felé.. mire engem elkapott a féltékenység. Dante felé fordultam.
- Honnan ismered ezt a ribancot?
Mikor visszaakartam fordulni Diana kezében volt a tőr és felém tartotta. Ezt hogy?
- Vigyázz jobban a dolgaidra, Abby. - nyújtotta oda a tőrt nekem, közben visszanézett Dantera ismét. - Dante nekem adta el a lelkét, hogy téged megmentsen.
- Tehát te lesmároltad őt? - néztem rá Dantera.
Ő nem szólt semmit, Diana pedig közelebb lépett hozzá és "simulni" kezdett.
- Jól smárol. - nézett rám Diana.
A féltékenységi roham nagyúr. Előkaptam a tőrt és Diana nyakához tartottam, majd a kaszát.. amit nem tudom, hogy honnan húztam elő, de Dante nyakához tettem.
- Jelentett neked az a csók bármit is? - néztem rá Dantera.
Nem szólt semmit, odanyúlt a karomhoz és lassan arrébb nyomta a kezemet, hogy letegyem a kaszát. Majd ugyanezzel a kezével megfogott a derekamnál és közel húzott magához.
- Csak azért tettem, hogy életben maradhass.
- Inkább hagytál volna meghalni.
Miután ezt kimondtam, eltűntem onnan.
- A kurva életbe. - nézett körbe Dante, majd Dianára pillantott. - A faszért kellett neked most ezt csinálnod.
Dante is eltűnt, és jött egy rohadt nagy vihar.

Én megjelentem egy háztetőn, ahonnan éppen beláttam egy parkot. Dante ott jelent meg, én pedig először észre se vettem.
**
Dante ült a padon, amikor 20 angyal megjelent körülötte. Az egyik mögé sétált, leakarta szúrni Dantet, de ő csak ült zsebre tett kézzel tovább a padon csendben. Amikor az angyal megfogta a vállát, rögtön meg is halt. Ekkor láttam azt, hogy a parkban lett egy kisebb fény.. de nem igazán törődtem vele.
**
Dante felállt a padról és elakart sétálni, amikor az egyik angyal elé állt.
- Mit csináltál vele? - nézett Dantera.
- Semmit. - vágta rá Dante kikerülte.
Az angyal ismét megjelent előtte és Danteba vágta az angyaltőrt. Dante ránézett.
- Ennél kicsit erősebb fogpiszkálóval kéne próbálkoznod. - megfogta a tőrt, kihúzta magából és leszúrta vele az angyalt.
Erre már felfigyeltem, de nem törődtem ezzel se különösebben. Dante sétált tovább, mire a többi angyal megtámadta őt. Nem igazán érdekelte ez Dantet, csettintett egyet amivel a 18 angyalnak elvette a kegyét, azok pedig összeestek, ekkor hatalmas fény volt a parkban, amit már nem hagyhattam annyiban.. De mire odateleportáltam Dante eltűnt.. megölt 2 angyalt, a többiektől pedig elvette a kegyét. Remek. Mit tehettem volna.. az embereknek kitöröltem az emlékezetét és kórházba szállítottam őket, majd eltűntem én is és megjelentem a parkban, leültem az egyik padra.
Dante megjelent mellettem.
- Velem miért nem csinálod azt, mint azokkal az angyalokkal előbb? - kérdeztem, közben bámultam az eget, majd ránéztem Dantera. 
- Azért jöttek mert téged kerestek engem pedig megakartak ölni. - nézett rám.
Kicsit ideges lettem. Pár percig nem szóltam semmit, majd..
- Miért adtad vissza a kegyem? - álltam fel. - Miért nem hagytál meghalni?
- Nincs már senki másom, csak te. - állt fel.
Nem mondtam semmit, csendben néztem a szemeit.

56.rész ~ Blairnek van testvére?

Leültünk egy asztalhoz és beszélgetni kezdtünk Blair-rel. Elmondtuk neki, hogy a 4 gyűrű Lucifernél van és az antikrisztust is sikerült átállítani az ő oldalára és, hogy sikeresen megszállt egy testet is már.
- Miért nem ölted meg őket? - nézett Blair Dantera.
Dante pedig nem szólt semmit.
- Mert nem lehet. Az antikrisztus és az, akit megszállt Lucifer, a barátaim. - néztem ki az ablakon.
- Személyesen ismered az antikrisztust? - nézett rám Blair. - Ki az akit megszállt? 
- Ja. - néztem rá. - Régi jó barátom, Chris. Akit pedig megszállt, az expasim, Ryan. Nem ölhetjük meg őket.. ki kell űzni Lucifert Ryan testéből, Christ pedig észhez kell téríteni.
- Ryan és Chris csak egy eszköz neki.
- Hogy érted ezt Blair?
- Te kellesz neki. - nézett rá Dantera, majd rám. - Maga mellé akar állítani téged, Abby. Ezért vadászik rád rohadt sok démon is.
- Hogy mi? Miért? - néztem rá.
- Fél tőled. - forgatta a poharat a kezében. - Sokkal erősebb vagy nála. Nem Lucifer volt az első angyal, hanem te. Ezért vagy te a legerősebb.
Értetlenül néztem rá.. ez tényleg igaz lenne?  Körbenéztem a kávézóban, és úgy éreztem valami nem stimmel.
- Inkább ne itt beszéljük meg ezt, menjünk vissza a hotelba.
Éppen fel akartam állni, amikor egy öreg férfi odaállt elém egy napszemüvegben és megfogta a karomat eléggé erősen. Felálltam, hogy szembekerüljek vele, amikor levette a szemüvegét, a szeme pedig teljesen fekete volt.
Megállt az idő, megfogtam és átvágtam a fejem fölött, egyenesen Blair elé, aki előkapott egy tőrt  majd leszúrta vele, a démon pedig.. meghalt. Blair pedig odanyújtotta nekem a tőrt amivel leszúrta.
- Erre szükséged lesz. 
Majd Dante elkapta a derekam és magához húzott, Blair karját megfogta és eltűntünk, az idő pedig elindult.
Megjelentünk a hotelban, ahol már Amy és David is ott volt.
- Ez ki? - nézett rá Amy Blair-re.
- Majd később elmondom, most el kell tűnnünk a városból.
Akkor megjelent ott egy lány, démon volt. Megfordultam és azonnal előkaptam a tőrt, amit Blair adott oda, és a nyakához tartottam, egy mozdulat és a nyakába vágtam volna. Mire Blair..
- Ne! - fogta meg a kezem.
Értetlenül néztem rá ismét.
- Nem úgy volt, hogy démonokat ölsz?
- Démonokat ölök, igen. De ő a nővérem.

55.rész ~ Régi barát

06:50 
Fura.. Amyék visszajöttek hajnalban, de 6-ra ismét eltűntek.. vadászni mehettek? Komolyan ennyi szörny mászkál a világban? Érthető. De mondjuk nem kellene aggódnom, elvégre Davidot profi vadásszá edzettem, és Amy pedig vámpír.. biztos vagyok benne, hogy semmi bajuk sincs. Ám nem sokáig rágódtam ezen, inkább eltereltem a figyelmem.
- Danteeee. - ültem fel az ágyon.
- Hm? - nézett rám.
Elkezdtem piszkálni.
- Hagyd abba. - mondta. - Hallod? Hagyd abba.
Nem igazán érdekelt, piszkáltam tovább. Szuszogtam a nyakába, oldalát piszkáltam, csikiztem.. mindent csináltam.
- Na jól van. - akkor elkapta a kezeim és a párnába nyomta őket, majd fölém hajolt és rám nézett. - Direkt kekeckedsz? Úgyis erősebb vagyok.
- Hááh, azt te csak hiszed.- löktem le magamról, majd felálltam az ágyról. - Megyek sétálni, jössz?
Dante bólintott egyet, felöltöztünk és az ajtó felé vettük az irányt.

Köd volt.
- Imádom mikor köd van. - indultam el a hoteltól.
Dante szó nélkül jött utánam. Sétáltunk, közben pedig beszélgettünk erről-arról Danteval, mikor csepegni kezdett az eső. Megálltam és az felnéztem az égre, majd becsuktam a szemeim.
- Néha úgy lennék csak egy sima ember. Nem tudván a démonokról, a szörnyekről.. semmilyen természetfeletti lényről. Minden más lenne, talán.. jobb is lenne az életem. - ránéztem Dantera - De végül is, nem olyan rossz ez.. legalább megmentem az embereket, amit tulajdonképpen nem tudom miért teszek. De ezek csak felesleges kérdések, nemde? Valakinek úgyis meg kell menteni őket.
- Nemcsak te szeretnél néha sima ember lenni, szerinted én még sose akartam volna normális életet? Hidd el, nem könnyű a Halálnak lenni, bármennyire is annak tűnik. De ez a sorsom, ahogy neked is az, hogy megmentsd az embereket Lucifertől.
- Igazad van.
Ezt a beszélgetést lezárva sétáltunk tovább a nagy ködben, ami mellesleg kicsit sem akart feloszlani. Beszélgettünk még arról is, hogy Lucifert minél előbb meg kell keresnem és megakadályoznom. Túl kevés az idő, túl sok a baj.
Nemsokkal később, meghallottam egy ismerős hangot mögülünk.
- Abby Dahlia Winchester!
Mind a ketten Danteval egyszerre fordultunk hátra megnézni ki ő. Nem hittem a szememnek.. Blair!
~ Hogy beavassalak titeket, Blair a legjobb barátnőm volt mikor még Chicago-ban laktunk. Szinte majdnem olyan volt nekem, mint Amy. Ő is a testvéremnek számított már, csak aztán vele nem beszéltem, miután el kellett mennünk Chicago-ból is. ~
Miközben Blair engem nézett, a szemei feketék lettek, mint egy démonnak.. amikor megállt az idő, csak mi hárman tudtunk mozogni. Dante elakart indulni felé, hogy megölje, amikor megállítottam.
- Ne. Ő a barátnőm.
Dante értetlenül nézett rám, Blair pedig elmosolyodott, majd odafutott hozzám és a nyakamba ugrott.
- Blair tartozol nekem egy magyarázattal. - néztem rá morcisan mikor elengedett.
- Tudom, tudom, tudom! Igen, mindvégig démon voltam, csak tudod én is olyan vagyok, mint te.. lázadok a fajom ellen. Nem tetszett sose, hogy ártatlan embereket ölnek meg, ezért én őket ölöm. - mosolygott rám Blair. - Mellesleg azért kerestelek fel téged, hogy segítsek megölni Lucifert.
Akkor elindult az idő, és sétáltunk tovább, Blair elől, Dante és én pedig mentünk utána.
- Látom az is igaz, hogy a Halál összeállt egy angyallal. - fordult felénk - De amúgy rohadt jól néztek ki együtt.
Majd előrefordult és sétált tovább egy kávézóhoz.

54.rész ~ Már megint

Dante, nem volt ott a halálomnál. Segíthetett volna, de nem jött. Miatta haltam meg, miatta szenvedtem a Pokolban, miatta lettem ilyen, miatta nem emlékszem semmire. - jutottak eszembe sorban a dolgok.
Elfordult tőlem.. ránéztem. Jobb kezemben megjelent egy kasza.. bizony, az A Kasza. Ránéztem a kezemben lévő kaszára, majd ismét vissza Dantera, aki még mindig háttal állt nekem. Pontosabban, fogalmam sincs mit csinált. De én nem tudom miért, megtámadtam.. megakartam ölni. Meg is sebeztem, belevágtam a bal vállába.
Ő azzal megfordult, és engem nekivágott a falnak (pont, mint Timet). Nem tudtam nagyon mozogni.
- Miért nem segítettél?
- Tudod, hogy nem tudtam. - nézett rám, és közelebb lépett.
- Persze.
Akkor még közelebb jött, odaállt elém és megcsókolt.
What the hell was that?
Akkor az eszembe jutott "pár" elfelejtett emlék, beleértve azt is, hogy Dante miért nem tudott ott lenni velem.
- Sajnálom. - néztem rá.
Nem szólt semmit, elengedett. Leült a kanapéra.
- Dante. - mentem oda hozzá.
- Na? - kérdezte, közben a vállát nézte.
- Ne haragudj rám.
- Nem haragszom. - dobott felém egy mosolynak nevezhetőt.
Leültem mellé.
- Várj. - fogtam meg a kezét. - Majd én.
- Nem akarsz megint megvágni? - nézett rám.
- Jaj már.. - néztem rá. - Bízz bennem.
Akkor egy halvány mosolyt dobtam felé. Levette a pólóját, és hagyta, hogy megnézzem a sebét. Ahogyan a sebe felett "átsuhant" a kezem, az begyógyult.
- Várj egy kicsit. - keltem fel és kisétáltam a fürdőbe vizes kendőért.
Mikor visszaértem, lehuppantam ismét mellé és letöröltem a vért a válláról. Majd felálltam és odasétáltam az asztalhoz, amellett pedig ott volt egy szemetesláda, és eldobtam a kendőt. Dante addig felvette a pólóját. Pont akkor jöttek vissza Amyék.
Majd megjelent egy angyal a szobában.
- Hát te mit akarsz? - néztem rá.
- Nyugi Abby, nem érted jöttem. - mondta az angyal.
- Akkor mit akarsz? - kérdezte Amy.
- Davidért jöttem. - nézett rá Davidra. - Velem kell jönnöd.
Majd elindult felé.
Persze én nem hagytam.. megtámadtam az angyalt, de eléggé szét voltam úgy tűnik esve, elvágott magától.
Én leestem a földre. Nem tudom, mintha elszívta volna az erőmet valami.
Jött felém az angyal, és megjelent a kezében az angyaltőr.
- Ugyanolyan engedetlen vagy, mint voltál. - fogott meg, és leakart szúrni.
Akkor Dante megjelent mögötte, és a hátánál "belenyúlt" és a kegyét elvette tőle, ő pedig összeesett és meghalt. Majd felsegített a földről, és odanyújtotta felém a másik angyal kegyét. Én pedig csak értetlenül néztem rá, ahogy a többiek is.
- Erősebb leszel tőle. - mosolygott rám.
Belementem.
- Ez fájni fog kicsit.
Akkor belenyúlt a mellkasomba és "elhelyezte" a kegyet bennem. Megint ketten maradtunk, Amy és David ismét mentek valahova.. azt hiszem vadászni. Én odasétáltam az ablakhoz. Dante megjelent mögöttem.
- Sajnálom. - mondta.
Felé fordultam.
- Mit? - néztem rá kérdőn.
- Mindent. Soha többé nem fogom hagyni, hogy bajod essen.. - megfogta az arcom és megcsókolt.
Különös ez nagyon jól esett. Jól van, igaz, hogy mi szinte "együtt voltunk", mielőtt bekerültem a Pokolba. De akkor is..
Ááám ebből bizony megint más lett. Egyik pillanatról a másikra megtörtént az egész. Áhááá, lefeküdtünk, MEGINT. Pszt.!
***
- Ahhoz képest, hogy egy angyal vagy, az ágyban nem vagy az. - mondta és felállt az ágyról, vette magára a pólóját.
- Hogy érted ezt? - néztem rá.
- Hát.. mondhatni majdnem "belehaltam". - mondta, én pedig elnevettem magam.
Nagyon beteg.

53.rész ~ The Kiss

Mikor megöltem az utolsó angyalt, amit mellesleg nagyon élveztem. Az a lány és a fiú mögém jöttek. A csaj megfogta a karom, hogy maguk felé fordítson. Akkor eszembe jutott velük kapcsolatban minden.
- Amy? David? - fordultam meg.
Ők mosolyogtak és megöleltek. Örültek, hogy kijöttem a Pokolból. Aminek én is örültem nagyon persze.
- Dante azt mondta, hogy nem emlékszel semmire, de úgy tűnik most tévedett. - engedett el Amy.
- Ki? - néztem rá. - Jaaaa! Az a srác a kocsinál?
- Igen. - nézett rám meglepődve. - Nem emlékszel rá?
- De.. - kaptam el a fejem. - De nem sok mindenre. Csak a nevére és pár emlékképem van róla.
- Értem.. - hajtotta le a fejét Amy. - de amúgy, miért ölted meg ezeket az angyalokat?
- Ezek nem nevezhetők angyalnak. A szememben csak korcsok. - indultam el a kocsihoz. - Mellesleg nincsenek tisztában azzal, hogy kivel van dolguk.
- De Abby.. - fogta meg a kezem Amy. - Van egy olyan sejtésem, hogy ezért vadászni fognak rátok az angyalok.
- Ránk?
- Dantera és rád.. - nézett rám.
Láttam az arcán azt a "szomorú" tekintet.
- Most mi baj? - kérdeztem.
- Te tényleg nem emlékszel rá?
- Nem, mert? - néztem rá.
- Semmi..
- Biztos?
- Igen.. - mondta és lehajtotta a fejét.
- Oké. - indultam el a kocsihoz, akkor Dante eltűnt.
David és Amy jöttek utánam.
- Hé Abb! - szólított meg, majd odadobta a kocsikulcsokat.
Beültünk, akkor észrevettem Ebonyt és Ivoryt a hátsóülésen.
- Áááh. - vettem el őket. - Hiányoztatok kicsikéim.
- Már megint a pisztolyaidhoz beszélsz? - szállt be a kocsiba David.
- Hé. - fordítottam felé Ivoryt. - Nekik lelkük van.
- Ja jó, bocs.
Amy meglepődve nézett rám.. csodálkozott, hogy Davidra fogtam a pisztolyomat. Persze nem tudnám megölni, azt hiszem.
Én vezettem, Amy pedig mondta, hogy hova-merre menjek. Visszamentünk a szállodához.
Ahol Dante is megjelent, velem szemben. Pár percig néztük egymást.
- Őőő. - szólalt meg Amy. - Gyere menjünk hozzunk valami kaját David.
- De nem vagyok éhes. - mondta, közben Amy megbökte az oldalát. - Ja de, menjünk.
Magunkra maradtunk.
- Ki vagy te? - kérdeztem tőle.
- Csókolj meg. - lépett közelebb hozzám.
- Pff, minek?
- Nem mersz? - mosolyogta el magát.
- Dehogynem.
- Ha megmernél csókolni, már megtetted volna. - nézett rám a zöld szemeivel.
Erre én ugye.. gondolkodás nélkül, megfogtam a pólóját és odarántottam, megcsókoltam.
Lehet nem kellett volna! Eszembe juttatott az az egy csók mindent.
Nem gondoltam volna, hogy ilyet teszek azzal aki szinte a pasim volt..

52.rész ~ Angyalölés, élvezetes egy tevékenység

(Dante szemszög)
Hát, elmentem a Pokolba Abby lelkéért. Közben a kegyét is megszereztem, amíg ő ott volt lent. Kijöttem a Pokolból és Abbyt pedig "kiástam" a föld alól. Akkor visszaadtam a kegyét és a lelkét is.
Csak mondom.. nem kellemes érzés ez, fájdalmas bizony. Jelezte is, egy sikítással, amit egy vihar is követett. Villámok voltak mindenhol.
***
(Amy szemszög)
- Villámlik.. - néztem ki az ablakon.
Majd kapcsoltam.
- ABBY! Visszajött, azonnal gyere. - szóltam Davidnak és megfogtam a kocsikulcsot majd lerohantam vele.
Beültünk és azonnal a tisztásra mentünk. Ahol nem láttunk mást.. csak Dantet és Abbyt, egymással szemben.

***

Végre kijöttem a Pokolból /Abby szemszög/
- Kösz. - néztem rá srácra velem szemben.
Nem láttam semmit a szemeiben, de szerintem ő sem az enyémben. Valóban amúgy, nem tudtam ki ő.. egyszerűen nem emlékeztem senkire. Semmire.

Akkor hátat fordítottam neki, hogy elmegyek.

- Meg sem ölelsz? - kérdezte.

- Miért ne. - vontam meg a vállam.
Odamentem és megöleltem. Valamiért.. annyira ismerős volt az ölelése.
Amikor magához szorított, beugrott egy-két kép, arról, hogy ölel, és megcsókol, a nevére is emlékeztem már.
Mi a fene.. Ám, mivel az angyalok megérezték, hogy én a kegyemet visszakaptam, ezért azonnal jöttek a Földre, hogy engem visszavigyenek. Körülbelül 5-en jöttek. Mire odaértek, elengedtük egymást.
Megjelentek körülöttünk.
- Abby. - szólalt meg az egyik.
Ránéztem.
Hát te ki az anyám lehetsz?
- He? - nyögtem oda.
- Várjunk. - nézett rá Dantera az angyal. - Az ott Dante?
- Mittudomén. - vontam vállat. - Mert?
Nem szóltak semmit, elkezdték "támadni" őt.
- Na mi a szentséges szalamandra van? - néztem értetlenül rájuk.
- Meg kell ölnünk. - nézett rám az egyik csajszi. - Ami a te dolgod lett volna, de te inkább kavartál a Halállal.
- Álljunk csak meg, Halál? Kavartam vele? Juj de jó nekem. - néztem rá.
- Ez nem Abby, öljük meg, nem angyalnak való.
- Vegyél vissza magadból, komolyan azt hiszed, hogy elbánhatsz velem? - "nevettem" el magam.
Igen, enyhén szólva megváltoztam. Vihar lett, esni kezdett az eső, akkor vettem észre egy kocsit, ami mellett egy szőke hajú lány állt egy fiúval.
Az az én kocsim! - eszembe jutott.
Na azért jönnek vissza az emlékek.
Akkor az egyik 'angyalka' valami orbitális támadást indított felém, akit persze azonnal meg is öltem.
I love angyaltőr.
- Ki jön? - néztem a maradék 4-re.
Sorban öltem meg őket. Dante pedig megjelent a kocsinál.
***
(Amy szemszög)
- Mit csinál Abby?
- Eddz. - nézett rám Dante.
- Meg kell állítanunk, hisz azok angyalok, nem?! - néztem rá.
- De. - nézett vissza Abbyre és mosolygott. - Ahogy ő is.
- Hogy mi? - néztem rá.
- Visszaadtam neki a kegyét. Már nem félek attól, hogy megfog ölni. "Aminek meg kell történnie, az úgyis megfog."

51.rész ~ Főnix

(Amy szemszög)
- Abby meghalt. - kezdtem bele. - És...
- Tudom miért hívtatok. - vágott bele a szavamba Dante. - Nem tudtam jönni mikor ő hívott.
- Akkor hozd ki most. - néztem rá.
- Nem tudom.. nem elég az idő. - dőlt neki a falnak. - Amikor ti megköttök, Lucifer nem tud irányítani, de ez nem tart sokáig, ezért kevés. És mielőtt bármit mondanál ismét, ne utasítgassatok engem semmire.
- Csak azt akartam volna, hogy hozd ki Abbyt.. - dőltem neki a falnak és lehajtottam a fejem. - De látom már ez is lehetetlen. Nagyszerű.. Chris is ellenünk fordul, Ryan is.. Abbyt pedig semmiféleképpen se tudjuk visszahozni már.
Egy ideig csend volt.
- Lucifer ugyanúgy angyal maradt.. tehát a tőrrel megtudjátok őt sebezni. De ne higgyétek, hogy olyan könnyű lesz. Tudni fogja, hogy megpróbáljátok megállítani. - nézett ránk Dante. - Döntenetek kell: vagy megölitek őt és Ryant is, vagy valahogy visszazárjátok a ketrecébe. De..
Mire befejezte volna, eltűnt.
- Elegem van már Luciferből. - sóhajtott David.
- Nekem is!
Elmentünk Abby sírjához.. kiástuk, és elvettük tőle a tőrt, őt pedig visszatemettük.
- Már csak azt kell kitalálnunk, hogy Lucifer hol lehet. - dőltem neki a kocsinak. - Ötlet?
David megvonta a vállát, gondoltam, hogy nincs ötlete. Akkor nekem eszembe jutott valami.
- Szállj be! - mondtam neki, majd beültünk és visszamentünk a szobába.
A szobába érve, megkötöttük ismét Dantet.
- Menjünk el Timhez. - vetettem fel az ötletet.
- Szerintem nem jó ötlet. - mondta David.
- Nem. - vágta rá Dante. - Csak ő az egyetlen egy boszorkány akit ismertek, valóban jó ötlet. Megyek veletek.
- Na és Lucifer? - néztem rá.
- Most még nyugton van. - tette zsebre a kezeit.
Hát jó..
Utánajártunk, hogy mégis hol lehetnek. Meg is találtuk őket egy hotelban. Mikor felmentünk a szobába, Tim megakart minket támadni.. vagyis mondhatni inkább ölni. A hátunk mögött állt, és felénk nyújtotta a kezeit, ami elektromossággal volt feltöltve, valami hókusz-pók miatt ismét.
- Komolyan? Még egy embert? - szólalt meg.
Megrémültünk. Akkor Dante megjelent előtte.
- Meg ne próbáld. - szólalt meg Dante.
Tim elkezdett futni az ablakhoz, hogy kiugrik, de Dante gyorsabb volt persze. Megjelent az ablakban és Timet a szoba másik felében hozzávágta a falhoz. Ő elkezdett fetrengeni a földön, Dante pedig megjelent ott előtte.
- Hogyha segítesz nekünk, kapsz egy évnyi menekülést. De egyszer úgyis megtalállak. - állt Dante Tim előtt. - Tudod, hogy nem érnek semmit ellenem a kis varázslataid.
Nem kellett kétszer mondania Dantenak, Tim azonnal belement. Elmondtuk neki, hogy mi történt.. az egészet, hogy Chris, Lucifer és Ryan.. stb.
- Amúgy, van olyan varázslat amivel meglehet szüntetni örökre a kötést a Halálon? - kérdeztem.
- Van. - nézett rám. - De a hozzávaló elég ritka. Sőt, szinte már nincs.
- És mégis mi az? - jött oda David.
Dante csak ott állt hátrébb a falnak dőlve.
- Főnix hamu.
Mivel a könyvet magunkkal hoztuk, leszaladtam érte, Dante és David pedig fenn maradt a szobában Timmel, nehogy elszökjön mégis, bár tudja, hogy akkor halott.
Pár perc alatt vissza is értem. Rengeteg könyvben utánanéztünk a Főnixeknek.
- Áhá. - szólalt meg David.
- Mi az? - néztem rá. - Találtál valamit?
- Ja. Figyeld, "az utolsó Főnix 1866-ban meghalt." - nézett rám. - Tehát ennyit erről.
- Nem. - sétáltam oda. - Hol halt meg? Odamegyünk.
- Austin, Texas.
- Jól van, megyünk oda. - mondtam, ekkor Dante eltűnt. - Tim te velünk jössz.
- Minek?
- Ha nem akarod, hogy Dante kicsinálja a hülye fejedet, velünk jössz! - néztem rá. - Mellesleg kell valaki aki felismeri, ha egy Főnix-el van dolgunk.
- Igaz. - mondta.
Akkor lementünk és beültünk a kocsiba, elindultunk Austin-ba. Hát.. Hope-tól elég messze volt, 5-6 óra, de szinte hajtottunk, ezért csak kb. 4 volt.
David elvette a Colt-ot. Sétálva Austin utcáin, elhaladtunk egy sikátor előtt, ahol láttunk egy férfit spontán meggyulladni. A Főnix volt, futni kezdett. De mivel Davidnál volt a colt, nem sok esélye volt. Elég jól célzott már a kis gyagyás, egyre lelőtte, a Főnix pedig hamuvá vált.
Összeszedtük a hamut és elmentünk egy motelba, mivel a könyveket és a többit hoztuk magunkkal, a motelszobában Tim levette a kötést Danteről.
- Végre. - jelent meg a szobában. - Nem gondoltam volna amúgy, hogy sikerül. De köszönöm.
- Ezért ugye már nem akarsz megölni? - kérdezte Tim.
- Nem az életemet mentetted meg, csak megszabadítottál Lucifertől, ezért ne akarj sokat. - nézett rá Dante.
- Jó bocs.
Akkor eltűnt.
Remélem Abbyért mentél már!

50.rész ~ Lucifer kiszabadult

(Chris szemszög)
Miután eltemettük Abbyt.. elkezdtem fura hangokat hallani a fejemben.
"Abbynek nem számítasz semmit" .. "Ha visszakapja Abby a kegyét, titeket megfog ölni" .. "Csak kihasznál" .. "Semmi se igaz abból, amit mondott neked" 
Idegesített.. 2 nap eltelt Abby halála óta, ekkor még csak hangokat hallottam.. 3 nappal a halála után, álmaimban megjelent Lucifer, és ezeket mondogatta. Később pedig már magam előtt láttam. De mégis miért?
Mikor Amy és David elmentek vadászni, én ott maradtam. Akkor is megjelent előttem Lucifer.
- Hallgass rám. Abby csak kihasznál, szabadíts ki. Én segítek megakadályozni azt, hogy meghalj. Te lehetsz a vezetője egy egész hadseregnek. Nem kell Abbytől függnöd! Csak szabadíts ki. - mondta Lucifer, miközben előttem állt.
- Tényleg csak kihasznál? - néztem rá.
- Igen.
- Rendben van.
Meggyőzött.. a gyűrűk ott voltak az asztalon, elvettem őket és elmentem a szobából, mire Amyék visszaértek, én már sehol se voltam. Elmentem egy elhagyatott raktárba, és a négy gyűrűt a földre tettem, ez által a kapu kinyílt, Lucifer pedig kiszabadult.
- Chris. - szólított meg. - Nagyon jól döntöttél, most pedig vigyél el Ryanhez.
Nem szóltam semmit, tettem amit kellett. Felkerestem Ryant és elvittem hozzá Lucifert. Mikor megtaláltam és sikátorban beszéltem vele, és megjelent ott Lucifer. Láthatatlan volt, de mi ketten mégis láttuk őt.
- Ryan. - szólította meg Lucifer.
- Te meg ki a fene vagy? - kérdezte Ryan.
- Az aki segít neked. Figyelj.. tudnod kell, hogy Abby halott.
- Mi? - dermedt le.
- Meghalt. Megölték, Dantet pedig ez nem is érdekelte, nem hozta vissza, nem volt ott Abby halálánál. Hagyta meghalni. De neked jobb is így, ő csak kihasznál téged. Hülyít. És amikor visszakapja a kegyét, megfog téged is ölni, ahogyan a többieket is. Mindenkit. Nem számítasz neki semmit. - mondogatta Lucifer.
Próbálta őt meggyőzni, hogy igent mondjon neki.. mivel Lucifer egy angyal valójában, csak bukott angyal, pont mint Abby.. ezért kell neki "engedély" ahhoz, hogy megszállja Ryan testét.
- Úgy gondolod? - kérdezte Ryan.
- Nem gondolom, tudom. Abby a Pokolban rohad, és hamarosan kifog szabadulni, megfog téged ölni, ahogy Christ is, a barátaidat is. De te megakadályozhatod, csak igent kell mondanod.
- Csak egy igent?
- Pontosan. Egy igent mondj, és a világot már megmentetted. - azzal meggyőzte Ryant.
- Jól van, igen.
Akkor megszállta Ryan testét, ami erős fénnyel mutatkozott meg. Pont, mint amikor Abbynek előjöttek az angyali erői.

***

(Amy szemszög)
Éppen beléptünk a szobába.
- Chris hol van? - kérdezte David.
- Nem tudom. - néztem rá az asztalra, ahol a gyűrűknek kellett volna lennie. - TE JÓ ÉG! És a gyűrűk?!
Akkor megjelent ott Ryan és Chris. Nagyon megörültem, hogy látom Ryant.
- Ryan! Örülök, hogy látlak. - örvendeztem. - Chris te meg jól rám ijesztettél.
Nem szóltak semmit. Éppen megakartam Ryant ölelni, amikor..
- Én nem Ryan vagyok. - szólalt meg "Ryan".
- Dehogynem. - mondtam, de azért meghátráltam.
- Komolyan nem Ryan vagyok. - nézett rám komoly tekintettel, mire én még inkább meghátráltam. - Chris vitt el Ryanhez, hogy rátudjam szedni, hogy megszállhassam a testét.
Én egyre csak hátráltam és hátráltam.
- Te fogod vezetni a démonjaimat a Menny ellen. - fordult Chris felé.
Akkor rájöttem ki ő..
Lucifer?! Megpróbáltam megtámadni, de persze.. nem sok sikerrel.
- Még találkozunk. - mondta Lucifer és rám nézett, majd eltűntek.
Te jó ég. Mit tett ez az idióta..
- Azonnal ide kell hívnunk Dantet. - jelentettem ki.
Hívtuk is, de nem jött.
- Amy, Amy, Amy! - szólítgatott David.
- Mi van? - feleltem idegesen.
- Mi lenne ha megkötnénk? Tudod, mint Tim csinálta. - vette elő a könyvet.
- Hmm.. nem is olyan rossz ötlet.
Azzal odamentem a könyvhöz és megkerestük, majd meg is "kötöttük" Dantet. Ő pedig azonnal megjelent ott.

49.rész ~ Mindig jókor tűnik el Dante is

(Amy szemszög)
Éjfél felé járt már az óra. Mi pedig csak ott álltunk, és "gyászoltunk".
Eléggé megrázott.. de szerintem mindenkit. Mellesleg Ryan nem is tudja.. jut szembe, lehet elmondom neki. Vagy nem.. Abby szerintem nem szeretné.. és amúgy is, először meg kellene inkább próbálnunk visszahozni őt.
Akkor kapcsoltam.
- Srácok! Itt az ideje szerintem megkeresni Dantet. - sétáltam mögéjük.
Lehangoltan bólintottak egyet, ami érthető volt szerintem. Majd Abbyt ott hagytuk.. igen, elég nagy hülyeség. De mégis hova vittük volna? Magunkkal nem vihettük.
Lesétáltunk a recepcióhoz.
- Jó napot, a 46-os szobába - ez volt a szobaszámunk - szeretnénk mai napra a takarítást "lemondani" ha lehetséges. - mondtam a recepciósnak.
- Természetesen. Akkor a 46-os szobában ma nem lesz takarítás. - mosolygott rám a lány.
Én egy enyhe mosollyal megköszöntem neki, majd elindultunk kifelé. Kiértünk a kocsihoz. David sóhajtott egyet.
- Ki vezet? - kérdezte.
- Majd én. - mondta Chris.- De először máshova megyünk.
Beültünk majd elmentünk egy kereszteződéshez, megidézve egy démont, hátha ő segít nekünk.
- Miben segíthetek? - szólalt meg mögöttünk a démon, egy fekete hajú, vörös szemű lány testében.. aki kicsit hasonlított Abbyre.
- Eladnánk a lelkünket. - mondta Chris.
- Mi van? - néztem rá.
- Shh.
- Mit kértek cserébe? - nézett meg minket jobban. - Várjunk csak. Ti nem Abby Winchester barátai vagytok?
- De. - mondta David.
- Áhá! Akkor tudom mit akartok, nem segíthetek. Valami egyéb más kérés? - sétált oda a kocsihoz.
- Takarodj a kocsitól. - üvöltöttem rá.
Jól van na, igaz, hogy csak egy kocsi, de Abby szeme-fénye.. nem akarom, hogy egy karcolás is legyen rajta, mikor visszajön a Pokolból, már pedig addig nem nyugszom amíg vissza nem hozom!
- Ójajj. Valakinek nagy a szája, úgy akarsz járni, mint a kis barátnőd? - nézett rám.
De megütöttem volna.
- Ne merd a nevét a szádra venni. - szorítottam ökölbe a kezem.
- Felesleges erőlködnötök, Abby sose fog kijutni a Pokolból. Jelen pillanatban is kínozzák. - nevette el magát, és eltűnt.
- Na remek, rühellem a démonokat. - mondtam.
- Nekem mondod? - nézett rám David.
- Akkor meg kell keresnünk Dantet. - mondta Chris.
- Úgyan már, szerintem rohadtul nem fogjuk megtalálni, csak akkor tűnik fel ha segíteni akar. És eddig se jött, szerintem nem is érdekli, hogy Abby meghalt. - vette az irányt a kocsi felé David.
- A pozitív hozzáállás. - néztem rá. - Attól még keressük, hátha megtaláljuk.. ha meg nem, akkor kiagyalunk valamit.
- Felőlem. - ült be a kocsiba.
Ez a gyerek.. áh, fárasztó.
- Na Chris? - néztem rá. - Szerinted van esély arra, hogy Abbyt kihozzuk?
- Őszintén? - nézett a kocsira. - Szerintem nincs.
Akkor elindult és ő is beült.
Rohadt jó hozzáállásotok van! - gondoltam.
Órákig kerestük Dantet, hívtuk.. de semmi. Nem találtuk.
Hajnali 4 felé visszamentünk a hotelhoz, fel a szobába. Reménykedtem kicsit, hogy amikor visszamegyünk Abby ott fog fogadni minket hatalmas mosollyal a száján, de nem.
- Áh. - nézett rá Chris Abby holttestére. - Szerintem temessük el..
- Mi? Te hülye vagy. Minek eltemetni ha visszafogjuk hozni? - néztem rá értetlenül.
- Amy nem.. - mondta David és ránézett Abbyre szomorúan. - Tényleg jobb lenne ha eltemetnénk.
- Hát jó.. - mondtam, de nem éppen erre gondoltam.
Akkor lementem és eltereltem a recepciós csaj figyelmét, amíg a fiúk kivitték Abbyt a kocsihoz, elmentünk egy tisztásra ami nem volt messze Hope-tól, csak kb. 2-3 kilométerre. Megálltunk a tisztás közepén.
S ott eltemettük.

48.rész ~ Mundus és a pokolkutyák

Jacksonville-ből Dallas felé vettük az irányt. Útközben megálltunk egy kisebb városban, Hope-ban. Megszálltunk ismét egy hotelban, bizony. Felmentünk a szobába és mindenki tett-vett.
- Na jó, én éhen halok. - mondta David.
- Te mindig csak a hasadra gondolsz. - nézett rá Amy.
- Jó, menjünk kajálni. Én is éhes vagyok kicsit. - mondtam.
Felálltam és elindultam az ajtó felé, a többiek pedig jöttek utánam.
- Amy te is jössz? - néztem rá. - Vagy megint mész vadászni?
- Nem. Megyek veletek, most nem vagyok éhes. - mosolygott rám.
Visszamosolyogtam rá. Végre valahova ő is velünk jön. Körülbelül 6-7 óra lehetett ekkor, átmentünk az egyik pizzázóba. Hát igen, nem ettünk valami nagyon egészséges ételeket, de kinek kell az? A pizza az jó!
Amikor bementünk, leültünk az ablak mellett lévő asztalhoz. Kis időn belül odasétált hozzánk egy nagyon aranyos csajszi, felvenni a rendelést.
Mindenki elmondta mit kér, kivéve Amyt persze.. ő ilyet nem eszik. Pár perc múlva kihozták az üdítőket, de a pizzákat még nem.
- Amúgy Abby. - kortyolt bele a kólájába David. - Mivel is van pontosan dolgunk Dallasban?
- Boszorkánnyal.
- És azokat, hogy kell megölni? - nézett rám Amy.
- Hát simán, úgy mint egy normális embert.
Ezután bedobtunk egy teljesen eltérő témát, pontosan már én se tudom mégis mi a fenéről beszélhettünk. Majd kihozták a pizzát, mi pedig nekiestünk.
- Abby amúgy Dante hol van? - nézett rám Amy.
- Hát.. - nyeltem egyet. - megint dolga akadt.
- De hát már 2 napja nincs itt, ha jól tudom.
- És? - haraptam bele a pizzába.
- Semmi. - nézett rám meglepődve. - Csak kérdeztem.
Nem mondtam rá semmit, ettem tovább a pizzát. Jó, igen, most lehet úgy fog tűnni, mintha nem érdekelt volna engem Dante, de amúgy igen.. De akkor is, nem várhatom el tőle, hogy mindig engem védjen. Tudnom kell magamra vigyázni. Akkor Amy és a srácok elkezdtek beszélgetni, én pedig ettem tovább a pizzát. Majd kinéztem az ablakon.. nem tudom, de mintha Timet láttam volna kint. De biztos csak képzelődöm. Nem törődtem vele, visszafordultam a többiekhez és csatlakoztam a beszélgetéshez.
Pár óra múlva visszamentünk vígan a hotelszobába, ahol egy váratlan meglepetés ért minket.. Tim.
- Üdvözletem. - szólalt meg.
Majd a fiúkat és Amyt egy varázslattal leblokkolta.. tehát semmit se tudtak csinálni, csak ott álltak és néztek. Én megpróbáltam megtámadni. Nem tudom, hogy mit csinált, de eszméletlen nagy fájdalmat éreztem ott, ahol Dani megszúrt, ezért összerogytam, akkor Don elkapott és lefogott.
Tim elkezdett ismét valami latin szöveget mormogni, azt hittem megint Dantet akarja megidézni.. de nem. Én is próbáltam őt hívni, de nem jött, gondolom van fontosabb dolga..
Akkor megjelent ott egy démon.
- Miért hívtál ide? - kérdezte Timtől a démon, és rám nézett. - Áháá, már tudom. Tehát elhoztad nekem Abbyt, ügyes. Nocsak. - nézett rá Chrisre. - Itt a kis antikrisztusunk is.
Chris próbálta kiűzni a démont a férfiből.
- Á-á, ne is próbálkozz. - mondta a férfi. - Nem fog sikerülni, nem vagy olyan erős, hogy engem kiűzz ebből a testből. Tudod, Lucifer még nincs a Földön.
- De te is csak egy démon vagy! - kiáltott rá.
- Nem igazán. - nevette el magát. - Én nemcsak egy démon vagyok, én az egyik fődémon vagyok. Nem mellesleg a te apád is.
- HOGY MI? - néztem fel. - Ki a fene vagy te?!
- Mundus. - nézett le rám. - Chris apja, és a te kínzód leszek.
- Mi a francról beszélsz? - kezdtem ideges lenni.
- Áh, hagyjuk a drámát. Térjünk a lényegre. Mundus vagyok, az egyik fődémon. Ők pedig itt a kicsikéim. - akkor két hatalmas pokolkutyát pillantottam meg mellette, miközben a fejükön volt a keze.
- Vidd innen a dögeidet! - kiáltottam rá.
- Hoppá, mocskos egy szád van. Majd a Pokolban megnevelem. - azzal hátrébb lépett, Don pedig elengedett.
A két pokolkutya elkezdett felém jönni, én pedig hátradőltem. Elkezdtem magam hátrafelé húzni a kezeimmel.. bár tudtam, hogy nincs menekvésem. A srácok nem látták őket, ám én igen.. nem valami szépek. Többiek csak pár karomnyomot láttak a padlón.
Rájuk néztem.
- Vigyázzatok magatokra. - akkor rám ugrott a két dög és elkezdték a testem szétszaggatni.
Eszméletlenül fájt, amit ki is nyilvánítottam sikításokkal. Chrisék csak kiabáltak, hogy "NE", de ez mit sem ért. Egészen addig szaggatták a testem, amíg meg nem haltam..
**
Amy szemszög
- ABBY! - kiáltottam Abbynek, de láttam, hogy már meghalt.
- Áh, azt hittem Abby tovább fogja bírni. - nevette el magát Mundus, majd eltűnt.
- Végre Abby legalább meghalt. - nevetett Tim is.
- TE SZEMÉT. - kiáltottam rá. - HISZ ABBY A BARÁTOD VOLT!
- Sose volt az. - nézett rám Tim, és közelebb jött hozzám. - És megérdemli ezt.
Nem tudtam erre semmit se mondani.. Tim pedig csak kárörvendően nevetett persze. Majd Don és Tim eltűntek, mi pedig kiszabadultunk a varázslat alól. Chris és David azonnal odarohant Abbyhez, aki csak feküdt a földön szétszaggatva.. én nem nagyon tudtam odamenni, mert a vére.. áh. Chris letérdelt mellé és magához szorította, ha jól láttam könnyezett is. Bevallom én is.. David szinte már sírt. Érthető.
- Meg kell keresnünk Dantet. - álltam és néztem rájuk.
- Már megint Danteval foglalkozol?! Ha nem vetted volna észre, ABBY MEGHALT! - kiáltott rám David.
- Éppen ezért.. Dante a Halál, nem? Ő visszatudja lehet Abbyt hozni. - néztem el oldalra.
Nem szóltak semmit, szerintem tudták, hogy igazam van. Majd Chris megfogta Abbyt és feltette az asztalra, ők pedig leültek oda. Én csak álltam..
Mi van ha nem találjuk meg Dantet, és mi van ha ő sem jelentkezik?

47.rész ~ Shtriga

Pár óra vezetés után, megálltunk egy kisebb kocsmázóban. Ahol hallottuk, hogy Jacksonville-ben rengeteg gyerek betegedett meg. Igen, előfordul sokszor, hogy a gyerekek megbetegednek, de én mégis inkább egy szörnyre gyanakodtam. Vettünk valami piát, és kimentünk a kocsihoz.
- Hallottátok amit mondtak? - kérdezte David.
- Yap, irány Jacksonville. - mondtam, azzal behuppantam a kocsiba.
A többiek is beültek, és egyenesen Jacksonville-be mentünk, ami nem volt már olyan messze. Amikor megérkeztünk, kerestünk egy motelt, kivettünk egy szobát.
Kérdezgettünk embereket, hogy mit tudnak erről a mostani "járványról". Mindenki azt mondta, hogy hirtelen csapott le és pár napon belül belehalnak a gyerekek. Különös..
Elmentünk egy családhoz, mikor kinyitották az ajtót észrevettem, hogy a kisfiú is kicsit rossz állapotban volt.. nem mentünk be, kérdeztünk ezt-azt a szülőktől és aztán elmentünk.
- Srácok.. mi van ha a Pestis az? - nézett ijedten a távolba David.
- Ugyan már! Hogy kerülne ide? - nézett rá Amy. - Gyűrű nélkül nincs ereje, az pedig nálunk van, nem igaz Abby?
Na hoppá.. belenyúltam a zsebembe és nem találtam.
- BASSZUS! - kiáltottam el magam és visszaszaladtam a motelhoz, egyenesen a parkolóba a kocsiért.
Pár perc alatt odaértem. Hát igen.. elég gyorsan futok. Mire a többiek utolértek, kivéve Amyt - mivel ő ugye vámpír, hamarabb odaért mint a többiek - már néztem át a kocsit, a gyűrűket keresve.
- Nem lehet, hogy eltűntek. - mondtam. - Nem! Nem! Nem!
Ideges voltam, kicsit.. de aztán végül megtaláltam őket.
- Hála az égnek. - sóhajtottam. - A Pestis nem lehet.
Azzal a zsebembe vágtam a gyűrűket.
- Hmm. Különös. - nézett le a földre Chris. - Menjünk fel a szobába, keresgéljünk.
Akkor felmentünk és Chris és David elkezdett keresgélni az interneten szörnyeket, amik betegségeket terjeszthetnek. Én és Amy pedig a könyvben kezdtünk utánajárni. Találtunk sok hasonló szörnyet. Köztük egy shtriga-nak nevezett ősi boszorkányt is, ám ebből nem tudtuk meg, hogy mi lehet az.. ezért vissza mentünk a családhoz, most már kocsival.
Becsengettünk.
- Jó estét, ismét mi vagyunk. Körülnézhetnénk a házban? - mondta Amy udvariasan.
- Mégis minek? - kérdezte a nő, aki kinyitotta az ajtót aggódva.
- Próbáljuk kideríteni, hogy miért betegednek meg a gyerekek. - mosolyogtam rá. - Tehát bemehetünk?
- Persze, jöjjetek csak.
Amikor beértünk, megfigyeltem, hogy a kisfiú már nem volt ott..
- Elnézést, a kis srác hol van? - néztem rá a fiatal nőre, aki kb. 25-30 éves lehetett.
- A férjem bevitte a kórházba. - sírta el magát. - Ő is beteg lett.
Te jó ég!
- Ne haragudjon. - mondtam a hölgynek. - Srácok keressetek nyomokat.
Ők felmentek az emeletre ott is körülnézni.
- Gondolom ő a kisfia. - vettem el egy képet a mellettünk lévő asztalról.
A nő pedig bólintott egyet, jelezve, hogy igazam van. Komolyan én azt hittem, hogy csak a testvére, elég fiatalon szülhetett, mellesleg tényleg nagyon fiatalnak nézett ki a nő.
Ő ült a kanapén, én pedig odasétáltam elé.
- Figyeljen. - szólítottam meg és leguggoltam előtte. - Ígérem, hogy a kisfia jól lesz.
A nő rám nézett.
- Mégis hogyan tudnád te ezt elintézni? - néztem bele a könnyes szemeibe. - Hisz te se lehetsz nagyon öreg. Szerintem még csak tinédzser vagy, olyan 18-19 éves. Ha az orvosok nem tudnak rajta segíteni, akkor te sem!
Láttam rajta kicsit ideges lett.
- Igen. - álltam fel. - Nem vagyok több, mint 18, tini vagyok. Lehet nem vagyok okosabb a gyógyításban, mint az orvosok. De tudok ezt-azt, amit ők biztosan nem. Bízzon bennem, a fia jól lesz. Nincs sok időnk, tudom.. de megmentem őt.
Akkor láttam, hogy a nő tekintete kedvesebb lett felém, felállt és megölelt. Amikor David szaladt le a lépcsőn.
- Abby! Abby! - kiáltott rám.
Ránéztem.
- Gyere fel azonnal, ezt látnod kell! - mondta és visszafutott az emeletre. 
Én és a fiatal nő - aki egyébként Jessica volt - felsétáltunk utána. A kisfiú szobájába érve, megláttuk, hogy a többiek az ablakpárkányt bámulták. Majd mi is odamentünk Jessicával.

Hát.. egy hosszúkás ujjú, csontos kézfej "lenyomatot" pillantottam meg.
- Ez mégis micsoda? Ez nem volt itt! - mondta Jessica.
- Mikor betegedett meg a fia? - néztem rá aggódva.
- 2 napja. Miért?
- Csak érdeklődtem. - azzal megfogtam David és Chris pólóját és meglöktem Amyt, hogy mennünk kell. - Most megyünk, ne aggódjon a fia miatt, megmentjük. Legyen jó, viszlát.
Kirohantunk a házból.
- Mi az Abby? - nézett rám Chris idióta tekintettel.
- Tudom mivel van dolgunk. - néztem magam elé ijedten. - Hallottam már róla, és mielőtt eljöttünk pont erről olvastam.. ez egy shtriga.
- Mivel? - nézett rám David.
- Egy boszorkány.. emberek életerejéből táplálkozik, de főleg gyerekekéből. Ezért betegedtek meg szinte csak a gyerekek! - néztem rájuk.
- Remek! Most, hogy tudjuk mivel van dolgunk, öljük meg. - mosolyodott el Chris.
- Ez nem ilyen egyszerű, a shtriga egy olyan lény, amely sebezhetetlen. - hajtottam le a fejem, és a többiek is. - Vagyis.. nem, sebezhető. Táplálkozás közben, de nem hiszem, hogy már több áldozatot fog keresni magának.. megint elfog tűnni. Nem mellesleg az összes gyerek beteg! Nem tudjuk megölni.
- Nem az összes. - nézett rám Chris. - David nem.
- Na nem! Azt nem, nem hagyom! - néztem rá idegesen kicsit. - Nem fogom hagyni, hogy az öcsém csali legyen, főleg, hogy az se biztos, hogy sikerül megölnünk!
- Elvállalom. - szólalt meg David Chris mellett.
- NEM! - vágtam rá.
- Abby kérlek.. - nézett rám. - csak ez az egyetlen egy esély van arra, hogy megöljük a shtrigát.. kitudja aztán mikor bukkan fel. Tudom, hogy sikerülni fog neked, bízom benned. És így legalább megmented Jessica kisfiát is.
Nagy nehezen de belementem..
- Remek! Mivel lehet megölni? - nézett rám Amy.
- Szentelt vízzel leöntött vasgolyóval. - vettem az irány vissza Jessicáék házához.
- Most hova mész? - nézett utánam Amy.
- Jessicához. - néztem vissza. - Szerintem ha náluk vadásznánk le a szörnyet, nagyobb esély van arra, hogy sikerül.. elvégre mégiscsak egy házban jobban eltudunk bújni, mintsem egy motel szobában.
- Igazad van.
Akkor visszamentünk Jessicához.
- Jessica segítenie kell nekünk. - szólaltam meg, amikor kinyitotta az ajtót.
- Mégis miben? - nézett ránk értetlenül.
- Tudom ez most hihetetlenül fog hangzani, de nem vagyunk átlagos tinédzserek. - sóhajtottam. - De ezt jobb lenne ha nem az utcán mondanám el.
Akkor behívott minket, leültünk a kanapéra és elmondtam neki, hogy mivel foglalkozunk.. fura, arra számítottam, hogy kiakad. De nem.
- Értem. - mondta.
- Hisz nekünk? - nézett rá David értetlenül.
- Igen. - nézett ránk. - A bátyáim is vadászok voltak.. megölték őket, alig ismertem a fivéreimet..
- Bocsánat, de mi is a te lánykori vezetékneved? - néztem rá kicsit ijedten.
- Marnell.
MARNELL?! Na ne már! Mint Louis és Jake Marnell?! Te jó ég! Miattam haltak meg a testvérei.. Hirtelen elfehéredtem.
- Jól vagy? - nézett rám aggódva Jessica.
- Természetesen. Sajnálom a fivéreit. Most pedig ideje elkezdenünk készülődni. - mondtam, azzal felálltam és kiviharoztam a kocsihoz.
Amy és David benn maradt, Chris kijött nekem segíteni behordani a fegyvereket. Én neki voltam dőlve a kocsinak, és fogtam a fejem.
- Minden rendben van Abby? - lépett elém Chris.
- Mi? Persze.. - kaptam el a kezeimet a fejemtől.
- Igazat kérek.
- Áh.. - néztem a szemébe. - Én öltem meg a két testvérét.
- Biztos, hogy nem. - nézett rám ijedten.
- Jó, nem is én öltem meg őket.. de - néztem el oldalra. - Marnell.. mint Jake és Louis Marnell.. Dante ölte meg őket, amikor ők akartak engem megölni.
- Jézusom.. - mondta, nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim. - ne kezdj nekem el itt sírni, gyere ide!

Nem igazán ellenkeztem, átöleltem nyakánál és jobban könnyezni kezdtem, ő pedig csak szorított.
- Chris meg kell ölnünk ezt a szörnyet.. - töröltem meg a szemeim. - nem hagyhatom, hogy a kisfiát is elveszítse az én hibámból.
- Ne okold magad. - engedett el és belenézett a szemembe. - Nem a te hibád volt. A kisfia pedig túl fogja élni! Megöljük ezt a boszorkányt.
Kinyitottam a csomagtartót és kivettük a szenteltvizet, a fegyvereket, vastöltényeket és egy kamerát.. amit felszerelünk a szobába és rákötjük a laptopra, hogy lássuk mikor jön az a szemét.
Mire ezekkel elkészültünk, éppen 10 óra volt, tehát David lefeküdhetett aludni.. bementem vele a szobába először. Ő befeküdt az ágyba. Láttam rajta, hogy kicsit félt.
- Figyelj, nem lesz baj. - tettem a kezem a homlokára.
Igen, néha azért vannak Daviddal ilyen pillanataink.
- Tudom. - mosolyodott el.
- Ne aggódj, rendben? Próbálj meg aludni, csak úgy fog jönni. Ígérem nem lesz bajod. - álltam fel.
Eltelt egy óra, de a shtriga sehol se volt..
- Szerintem nem fog jönni srácok. - nézte Amy a laptop képernyőjét.
- Szerintem sem. - mondta Chris.
Akkor elmentek onnan és ledőltek a kanapéra, fáradtak voltak. Jessica pedig nagy nehezen elaludt, ami csak jó volt.. mondta is, hogy 2 napja nem aludt éjjel a kisfia miatt.
Én maradtam a gépnél és néztem a monitort, figyelve mikor jön a shtriga.
Mi lesz már te rohadék! - gondoltam, amikor egyszer csak megláttam a képernyőn és fekete ruhás "öregasszonyt" miközben mondhatni "berepült" az ablakon.
- Pszt. - szóltam oda Amynek és Chrisnek, akik azonnal kapcsoltak és odajöttek. - Itt az idő, Amy te maradj itt, nézd a képernyőt. Chris te velem jössz az emeletre.
Bólintottak egyet, Chris halkan megfogta az egyik fegyvert, és én pedig Ebonyt és Ivoryt. Felsétáltunk az emeletre lassacskán, majd megálltunk az ajtó előtt. Én megfogtam a kilincset, és próbáltam nagyon halkan benyitni először, hogy ne vegye észre. Ami sikerült is.
Kb. 1cm-re kinyitottam az ajtót, hogy lássam, hogy már elkezdte -e kiszívni az öcsém erejét.. akkor éppen fölé emelkedett, és elkezdte. Beakartam azonnal rontani, de Chris megfogta a karom, hogy pár másodpercet legalább várjak még és aztán.
Úgy is történt, körülbelül 10mp-t vártam, majd benyitottam és meglőttem. Hála Istennek sikerült eltalálnom és meg is halt. Davidnak pedig semmi baja se történt, kicsit gyenge volt, de legalább nem halt meg!
Mikor lelőttem, elporladt a teste a boszorkánynak én pedig odarohantam Davidhoz és magamhoz öleltem.
- Vége van. - sóhajtott Amy lent.
Jessica akkor már felébredt, a lövésre felriadt. Lesétáltunk mindannyian az emeletről.
- A fiad hamarosan felépül. - mosolyogtam rá Jessicára.
Igen.. néha tegeztem és néha magáztam. És?
- Nem jönnétek be velem a kórházba? - nézett ránk.
Mi bólintottunk, hogy természetesen.
Kimentünk a ház elé és beültünk a kocsinkba. Jessica és a többiek elindultak be, én pedig kivettem egy nyakláncot a kesztyűtartóból.. igen, ez a nyaklánc Louisé volt, akkor vettem el, amikor felkeltem a padlóról mikor Dante megölte őt.. Jessica férje, Blase ott ült a kisfiú mellett, aki szemlátásnyira is jobban volt. Jessica nagyon megörült, oda ment és megölelte a férjét. Mi pedig csak mosolyogtunk.
- Lassan ideje mennünk. - szólaltam meg.
A többiek kifelé vették az irányt, és utánuk pedig én is.
- Várj Abby! - rohant utánam a folyosón Jessica, én pedig megálltam s megfordultam. - Nagyon köszönöm!
Megölelt. Mosolyogtam, majd elfordult és visszaindult a szobába.
- Jessica. - szóltam utána. - Én ismertem a fivéreit, nagyon jól végezték a munkájukat, azért nem tartották magával a kapcsolatot, mert azzal veszélybe keverték volna önt és a családját. És tényleg nagyon sajnálom ami velük történt.
Akkor belenyúltam a zsebembe és elővettem a nyakláncot.
- Tessék, ez szerintem már a tiéd. Louisé volt. - odanyújtottam a kezébe és megfordultam, elindultam kifelé.
- Várj.. ez hogy került hozzád? - szólt utánam.
Oldalra hajtottam a fejem.
- Az legyen csak az én titkom.
Sétáltam tovább, ki a kocsihoz, Jessica pedig visszament. Beültem.
- Na mi az Abby? Mehetünk? - nézett rám David.
- Igen. Már mehetünk. - elmosolyodtam és azzal el is mentünk.

46.rész ~ 1 angyal kilőve

Egy ideig csendben ültünk egymást nézve..
- David elmegyünk inni? - nézett Chris rá.
- Khm. Még csak 15 éves. - mondtam.
- És? Ivott már, hisz te mondtad neki, hogy ihat. - nézett rám.
Nem mondtam semmit. Lényegében igaz volt.. tudom, nem pont a megfelelő nővéri törődés, de még mindig jobb, mintha drogozni, vagy depressziós lenne. Ami előfordulhat, annak köszönhetően amit csinálunk.
- Jól van. - néztem rá. - Menjetek.
- Kösssssszzziiii. - ölelt meg.
Majd elmentek.
Ketten maradtunk Amyvel.
- Mit mondott neked Ryan? - nézett rám. - Na és Dante?
- Hát Ryan azt mondta, hogy tudod.. - sóhajtottam. - hogy el kell felejtenie engem, és hogy úgy könnyebb lesz ha elmegy.. meg nekem is jobb lenne. És nem tudom.. részben igaza van, mert így mégiscsak nem kell aggódnom, hogy Ryan féltékenysége miatt Dante megölné.
- És te jól bírod?
- Ahhoz képest amit vártam.. ja, jól. - néztem rá mosolyogva. - Fura, de most nem bánom, hogy egyikőjük sincs velem.
- Én is elmenjek? - nevetett és felállt.
- Perszeeee, hogy nem! Te maradsz. - húztam vissza.
Ledőlt mellém, és mint a velünk egykorú lányok ugye.. beszélgettünk fiúkról, arról, hogy mi van akkor most velem és Danteval.. etc. Körülbelül 1 óráig beszélhettünk normálisan egymással.. akkor megjelent ott egy férfi.
- Estét. - szólalt meg mögöttünk.
Mind a ketten, Amy és én is felugrottunk, hogy ki az. Nem ismertük, bár nekem kicsit ismerős volt..
- Ki maga? - nézett rá Amy.
- Szerintem Abby pontosan tudja ki vagyok. - nézett rám. - Nem?
Ránéztem először Amyre, majd a férfira.
- Nem igazán. - néztem rá bugyuta fejjel. - De bevallom ismerős.
- Tényleg semmire sem emlékszel. - mosolyodott el.
- Mire gondol? Ki maga? - értetlenkedtem.
- Az egyik "társad", vagy lehet úgyis mondani, hogy testvéred. - eltűnt, és megjelent mögöttünk az ajtónál. - Amikor még a Mennyben voltál.
- Te egy angyal vagy? - nézett rá Amy.
- Egy arkangyal. - pillantott rá Amyre a férfi. - Te meg gondolom Abbynek a vámpír barátnője vagy.
- Aha.. - szorította ökölbe a kezét Amy. - és mégis miért jött?
- Abbyért. - nézett rám. - Most velem jössz.
- Nem. - ellenkeztem. - Mégis miért mennék?
- Mert jönnöd kell.
- Nem igazán érdekel, hogy mit kell és mit nem kell. - mondtam.
Akkor a férfi megtámadott engem.

Reflexből arcon vágtam, és Amy pedig a kezét megfogta és kitekerte, majd én lerúgtam és Amy szó szerint "földhöz vágta".
Mivel mondta, hogy arkangyal.. ezért gondoltam, hogy nála is van egy olyan tőr, ami az én dzsekimből szokott kicsúszni amikor előjön az "angyali erőm". Jól sejtettem, megpillantottam az öltönye alatt, és gondolkodás nélkül megfogtam, kirántottam és leszúrtam vele.
A padlóba pedig két fekete szárny "égett".
- Azta k*rva. - mondta Amy.
Elnevettem magam.
- Most mi van? - nézett rám.
- Semmi. - nevettem. - Jó kis szárnyai voltak, mi?
- Neked miért nem volt ilyen amikor villámlott? - nézett le a férfire.
- Mivel én bukott angyal vagyok, ő nem volt az. Nekem azért voltak szakadtak a szárnyaim, de ha megtalálom a kegyem, akkor ilyenné vállnak. - mondtam és ránéztem a tőrre. - Ezt meg szerintem elteszem, még jól jöhet ha éppenséggel nem jönne elő az angyali erőm és egy angyal megtámad ismét.
Odasétáltam a kanapéhoz és letettem a tőrt. Akkor megjött Chris éppen.
- Hát itt mi az anyám történt? - nézett szét Chris. - Az meg ki?
- Egy angyal, megtámadott. Meg kellett védetünk magunkat. - néztem rá. - Na húzzunk innen.
Bólintottak, megfogtam a tőrt, betettem a pólóm alá, Amy és Chris is összeszedték a cuccaikat és amik kellenek. Felkaptam a dzsekimet és elvettem a kocsikulcsot. Szó nélkül ott hagytuk a szobát.
- David hol van? - kérdeztem Christ, miközben sétáltunk le a lépcsőn.
- Levegőzik.
Bólintottam, leértünk.
- Pattanj be a kocsiba David. - szóltam oda hozzá, mivel éppen ott ült az egyik padon a szálloda előtt.
Értetlenül nézett rám.
- Majd elmondunk mindent a kocsiban.
Szó nélkül beült, mi pedig elhajtottunk.

45.rész ~ Mi megtehetjük

- Azt hittem már valami baj van megint! - mondta Amy.
- Dehogy, ne aggódj..
Dante rámosolygott, jelezve, hogy semmi baj sincs és, hogy ő majd vigyáz rám.
- Jól van akkor.
- Milyen baj megint? - kérdezte David.
Nem szóltam semmit, Amy sem és Dante sem..
- Abby felvágta az erét. - szólalt meg Chris.
- MI VAN? - förmedt rám David. - TE TELJESEN MEGHIBBANTÁL?
- Nem.. de mindegy. Úgy sem értenéd meg. - mentegetőztem.
- Nem érdekel, te teljesen meghülyültél. - jött oda David.
Azt hittem megüt, komolyan mondom.. még ha csak az öcsém is. Eléggé megijedtem, hogy mit akar.. nem azt mondom, hogy féltem tőle, vagy hasonló. De tudom, hogy Dante milyen és csak attól paráztam kicsit, hogy Davidot fogja megütni Dante..
- Hagyjuk inkább. - mondtam, és Dante felé fordultam.
- Mi az, hogy hagyjuk? Az, hogy szinte majdnem megölted magad, szerintem az nem olyan "téma" ami elhanyagolható! Nem értelek Abby, mi az Isten ütött beléd? Teljesen megváltoztál mióta Danteval van valami köztetek, áh. - fordult felém.
Ránéztem Dantera.
- Ki mondta, hogy van köztünk valami? - kérdezte Dante.
- Megnéztétek már magatokat? - nézett ránk az "ugye most csak szórakozol" fejével.
Amúgy tényleg.. kicsit se néztünk úgy ki, mint akik együtt vannak.. áh, nem. Csak hozzá voltam bújva.
- Amúgy tényleg, mi is van köztetek?
- Igazából én a bátyád vagyok David. - mondta Dante hülyeségből.
- Tehát te a bátyáddal kefélsz. - nevette el magát Chris.
- Anyááád. - mentem oda hozzá és megütöttem, persze csak hülyeségből.
Majd kimentünk néztük a TV-t.. pár percig.

Felállt Dante, megfogta a kezem és hátrahúzott.
- Abby el kell mennem. - nézett rám.
- Miért? Hova? Megint Lucifer?
- Igen.. amint tudok jövök, ígérem. - akkor megölelt, közben egy puszit nyomott a hajamba.
Majd eltűnt. A srácok már meg se kérdezték, hogy hova tűnt..

De tényleg, hova mehetett megint?

44.rész ~ Elment

- Jól sejtem, hogy elakarsz menni? - kérdezte tőle Dante.
Ryan ránézett és bólintott egyet, majd kisétált a többiekhez. Dante pedig bennmaradt velem, rám nézett.
- Óriási hibát követünk el..
Akkor eltűnt.

Kicsivel később felkeltem és kisétáltam a többiekhez.. Ryan még ott volt. Szerintem engem várt.
- Abby. - jött elém. - Beszélnünk kell.
Néztem rá nagy szemekkel, majd kisétáltunk a teraszra.
- Miről akartál beszélni? - dőltem neki a korlátnak.
- Búcsúzni akarok csak.
- Mi? Miről beszélsz? - néztem rá.
- Csak elszeretnék búcsúzni tőled.. - nézett rám.
- Miért? - ijedtem meg. - Hova mész? Mit akarsz?
- Elmegyek kicsit.. egyedül kell lennem. El kell valahogyan felejtenem téged, mellesleg neked ott van Dante. Én nem kellek ide, legalább ha egyedül vadászom, jobb is leszek. - nézett el a távolba. - Neked is jobb lesz, hogy nem leszek itt. Nyugodtan lehetsz Danteval, nem kell attól félned, hogy féltékenykedem vagy hasonló..
- De.. - kezdtem bele.
- Nincs semmi de. Higgy nekem. Találkozunk még. Ígérem.. azt nem tudom, hogy mikor. De fogunk. - vágott bele a szavamba.

Nem szóltam semmit. Kicsit sokkolt, hogy elakar menni.. ugyan lehet, hogy Danteval "együtt vagyunk", de attól még nem szeretném, hogy ő elmenjen..
Egymással szemben álltunk, és megölelt. Sose szerettem búcsúzkodni.. de már elég jól bírtam.
- Vigyázol magadra, igaz? - kérdeztem, közben öleltem.
- Igen, de te is.
- Tudod, hogy rám más vigyáz..
- Ja. Persze, el is felejtettem. - hajtotta a fejét a vállamra.
Hihetetlen, hogy ő is elmegy.. nem tarthatom vissza, nincs hozzá jogom. Meg is értem, hogy miért akar elmenni.. elvégre én se tudnám végig nézni, ha ő mással lenne. Wááh.
- Na ideje menni. - engedett el. - Légy jó.
Azzal egy puszit nyomott a homlokomra, majd bement a többiekhez. Elköszönt tőlük, és elment. Kis idő múlva visszamentem a szobába.. mind a hárman rám néztek.
- Hova ment?
- Hát. - sóhajtottam. - Vadászni.
- És mikor jön? - jött oda David.
- Szerintem pár nap, vagy hét.. akár hónap. - hajtottam le a fejem.
Nem szóltak semmit, nem értették szerintem az egészet. David leült Chris mellé, ők ketten értetlenül bámultak maguk elé. Amy pedig odajött hozzám. Megállt előttem.
- Jól vagy? - nézett rám.

- Dante hol van? - néztem körül.
- Nem tudom, szerintem elment..
Remek. Ő is.
- Értem.. - hajtottam le a fejem, és átöleltem Amyt.
Szorított.
Mikor elengedtem, kimentem a fürdőbe.. igen, az a bizonyos fürdő ismét.
Nem értettem semmit.
Miért tűnt el hirtelen Dante is? Csak úgy.. ez kicsit fura.
Ám nem sokáig járt ezen az agyam, megjelent mögöttem Dante.

Elkapott és megölelt hátulról.
- Én nem tűntem el. - szorított magához.
Elmosolyodtam. Legalább ő itt van.
- Azt hittem.. - kezdtem el.
- Shh. - fordított maga felé. - Mondtam, hogy sose foglak elhagyni.
Bele nézett a szemembe és rám mosolygott. Máris jobban lettem.
Megöleltem.

Később, mivel elég sokáig voltam bent ismét, Amy lépett be az ajtón a fiúkkal..

43.rész ~ Ryant megviseli a dolog...

Terasz (Amy szemszög)
- Ryan.. - fogtam meg a vállát. - elmondanád mi a bajod?
Nem szólt semmit, csak nézett előre a semmibe.
- Ryan..
- Semmi.. - sóhajtott.
Na persze.. hiszi a piszi!
Lehuppantam mellé a padra.
- Mondd már el.
- Mit? - nézett rám.
- Ne tedd itt a hülyét!
- Nem tudom mire gondolsz. - kapta el a fejét.
Fárasztó egy srác.
- RYAN. - szóltam rá egy kicsit hangosabban. - Miért nem hagyod őket? Miért zavar téged, hogy együtt vannak?
- Tehát együtt vannak..? - hajtotta le a fejét. - Nem, nem zavar.
- Nincsenek együtt. - kaptam a fejemhez a kezem. - Ryan.. igazat kérek.
Miért viselkedik most így?
- Féltem őt. - kulcsolta össze a kezét, közben bámulta a talajt.
- Mégis mitől?
- Dantetól. - nézett rám.
- De nincs miért féltened őt.
- Nincs? Amy, a barátnőd a Halállal van.. pontosabban szerintem le is feküdt már vele többször. - hajtotta le ismét a fejét.
Nyeltem egyet.
Honnan veszi, hogy Abby és Dante lefeküdtek?
- Ez hülyeség! - mondtam. - Abby nem olyan hülye, hogy lefekszik a Halállal, csak nagyon jó lett a kapcsolatuk.
Nem szabad elszólnom magam...
- Nem tudom Amy.. én féltem őt mindentől. - sóhajtott egyet. - Nem tudom miért.
- Szereted?
- Nem tudom.. de nem akarom.
- Akkor most mi lesz? - néztem rá.
- Elfogadom, hogy Danteval van, remélem boldog vele. Nem akarom miatta elveszíteni Abbyt, ha csak a barátja lehetek, hát akkor csak az leszek. Nem is csodálom, hogy már nem akar tőlem többet.. elvégre, megcsaltam. - nézett rám.
Nem tudtam mit mondani.. megöleltem.

*Kis idő múlva* (Abby szemszög)
- Én szerintem lepihenek kicsit, nagyon fáradt vagyok. Ti maradjatok csak. - mosolyogtam rá Dantera és Chrisre.
- Biztos? - nézett rám Dante. - Megyek veled ha akarod.
- Neeeem kell, maradj itt. - lehajoltam hozzá és adtam neki egy puszit.
Bementem a szobába, ledőltem az ágyra és el is aludtam. Akkor Amyék bejöttek a teraszról.
- Abby? - kérdezte Amy.
- Lepihent.
Ryan ránézett az ajtóra, és bejött a szobába.

Odasétált az ágyhoz, rám nézett, és végig simította az arcom.
Nem tudom, de mintha bántotta volna valami.. annyira fura volt, nem szokott ilyen "érzelgős lenni".
Akkor megjelent Dante az ágy másik szélénél.
- Vigyázni fogsz rá? - kérdezte Ryan.
- Persze.
Felnézett Dantera.
- Szereted őt? - nézte Dantet.
- Igen..
- Nem fogod már elhagyni, ugye? - nézett le rám ismét.
- Soha.
Rám mosolygott.
- Angyali egy lány. - nézett rám mosolyogva.
- Valóban. - mosolygott Dante.
- Bocs, hogy megpróbáltalak megölni és azt is, hogy Abby hülyeséget tett miattam. Nem akartam. Csak kérlek vigyázz rá és szeresd őt helyettem is..
Dante nem mondott semmit, csak ránézett Ryanra..

42.rész ~ Ez nem oké

- Mit sajnálsz? - engedett el és belenézett a szemembe.
- Amit csináltam..
- Miért csináltad?
Nem mondtam semmit.. csak lehajtottam a fejem, könnyeztem.
- Ne, ne, ne kezd. - ölelt át Dante.
Akkor már el is sírtam magam.. ő pedig csak szorosan ölelt, amíg abba nem hagytam. Igen, abbahagytam pár perc után, de még mindig kissé letört voltam.. vagyis eléggé.
Rám nézett, és eltűnt. Majdnem sírni kezdtem, ismét.. de megjelent mögöttem, átölelt és elkezdett szuszogni a nyakamba, amitől én elég nagy nevetésbe kezdtem.
- Te szemééét. - küzdöttem ki magam a kezei közül.
Nem szólt semmit, csak mosolygott, én pedig durcisan álltam előtte pár méterrel. Hirtelen megjelent szorosan előttem, átkarolt és eltűntünk onnan, a szobában jelentünk meg.

Ryan és Chris elég szúrós szemmel néztek ránk..
- Dante. - szólította meg Chris.
Ő ránézett.
- Bocs, hogy kiakadtam. Engem nem zavar, hogy ti "együtt vagytok". - mondta.

Dante egy kisebb "mosollyal" jelezte, hogy nincs harag. Én persze nagyon megörültem.. végre Chris nem fog féltékenykedni, vagy nem is tudom mi volt az. Lehet csak féltett Dantetól. Nem tudom, lényegtelen.
Hála Istennek már nem lesz ilyen.
Akkor odarohantam hozzá, megöleltem és az arcára nyomtam egy puszit.
- Ilyet is rég kaptam tőled. - lepődött meg.
- Ne szokj hozzá. - mosolyodtam el, elengedtem és visszamentem Dantehoz, aki nézett minket és mosolygott.
Odamentem és hozzábújtam. Mármint, hogy átöleljen, a karjai közé "másztam" kb.
Ránéztünk mind a ketten Ryanra, aki semmit se szólt. Amy ott állt mellette.
Meglökte.
- Ja, bocs. - mondta, azzal megfordult és kiment a teraszra.
Ránéztem Dantera kicsit aggódva, hogy vajon mi miatt ilyen.. az miatt, hogy én és Dante? Nem tudom.
- Beszélek vele.. - mondtam, és elakartam menni.
Ám Dante nem engedett, szorított magához, jelezve, hogy "nem mész te sehová!".
- Majd én. - mosolygott ránk Amy.
- Biztos?
- Igen! - indult el az ajtó felé.
- Köszi. - mosolyodtam el.
Imádom Amyt.
Chris akkor ledőlt a TV elé, mi pedig ott álltunk csak.

- David hol van? - jutott az eszembe. - Úristen, HOL VAN?
- Nyugi, nincs baja. - mondta Dante. - Elmegyek érte.
Akkor eltűnt és pár perc múlva vissza is jött, Daviddal.
- Áh, aggódtam gyagyás. - öleltem meg öcsit.
Nem szólt semmit, szerintem már hozzászokott, hogy gyagyásnak hívom.

Mivel a teraszajtó üveg volt és függönnyel volt eltakarva, lehetett látni őket.. oldalra néztem, egyenesen rájuk.
Aggódom..

41.rész ~ Just give me a reason!

- Ezt, hogy érted Dante?
- Ugyan már.. egy angyal, és a Halál.. együtt? Bűn. - szorított magához.
Nem szóltam semmit, ahogy Amy sem.. egy ideig.
- Fáradt vagyok. - mondtam. - Jobb lesz ha lefekszem aludni.
Akkor elengedtem Dantet.
- Én is megyek akkor veled. - mondta.
- Nem. Nem kell folyton engem követned.. én is csak egy, bukott kis angyal vagyok. - fordultam el tőle és lehullat egy könnycsepp az arcomon.
- Abby ne mondj ilyeneket. - fogta meg a karom Dante.
- Engedj el, kérlek. - sóhajtottam egyet. - Most.. egyedül szeretnék lenni.
Akkor elengedte a karom, én pedig kimentem és ledőltem a kanapéra, mivel a hálószobában beszélgettek.
- Ezt nem hiszem el. - nézett utánam Dante.
- Mit? - kérdezte Amy.
- Dolgom van. - mondta és eltűnt.
Amy szintén, szerintem vadászni ment. Amikor nem hallottam már, hogy beszélgetnek, benéztem a szobába.
Legalább köszöntek volna el..
Bementem a szobába, ledőltem az ágyra.. körülbelül 30 percig csak sírtam. Aztán nagy nehezen sikerült elaludnom.

Ryan&Chris 'vs' Dante (Dante szemszög)
Amikor eltűntem a szállodai szobából, az egyik utcában jelentem meg. Sétáltam.
Találkoztam Ryannal és Chrissel is, elsétáltam előttük.
- Állj meg. - kiáltott utánam Chris.
Nem álltam meg, sétáltam tovább. El is veszítettek szem elől, majd nem sokkal utána egy sikátorban álltam, és vártam őket.
Akkor a hátam mögé jöttek, és leszúrtak. Ám, nem én voltam az.. csak egy illúziókép.
Megjelentem mögöttük.
- Egy olyan dolog mint én, egy olyan dolog mint ti. Hogy éreznétek magatokat ha két kis baktérium megprobálna titeket megölni? Tudjátok, ameddig apámtól tanultam.. nagyon öreg lettem. - szólaltam meg.
Akkor felém fordultak.
- Mégis mennyire? - nézett rám Ryan.
- Olyan öreg vagyok, mint Isten.. vagy talán öregebb. - mondtam. - Élet-halál, csirke-tojás. Nem számit egyik se. Egy nap Istent is megfogom ölni.
- Megfogod Istent ölni?
- Igen. Az én erőm sokkal nagyobb, mint hinnétek. - néztem rájuk. - Tudjátok miért nem öltelek meg eddig titeket?
Lucifer nem akarja hogy megöljem a kis seregének a vezetőjét, és mert Abby megkért arra, hogy ne csináljak hülyeséget.
Miért zavar titeket ennyire, hogy én vele vagyok?
- Mert tönkreteszed az életét. - vágta rá Ryan.
- Én? Nem láttátok mi volt mikor múltkor beszéltetek?
- Mire gondolsz? - nézett rám Chris.
- Beszéljetek vele normálisan. - mondtam és eltűntem.

...

Miközben Dante beszélgetett velük. Én nemsokára felkeltem, és beültem a kádba.. gondolkodtam.

Megláttam egy pengét a mosdón.. kimásztam érte, majd vissza. Gondolkodtam rajta sokat, megtegyem -e.. úgyis visszahoznak az életbe, tehát mindegy.
Felvágtam az ereimet. Majd a kádszélére tettem a karom, amiben a penge volt. Miközben sötétedett el minden.. kiesett a kezemből, le a földre.
Akkor visszajött Amy. Kopogott az ajtón, hallottam ahogyan a nevemet is mondogatta, de már nem volt erőm beszélni. Furának tartotta.. ezért benyitott. Észrevette a pengét.
- ABBY. - rohant oda hozzám.
Megfogott és kihúzott a kádból, felemelt és kivitt az ágyra. Ideges lett.. és nemcsak azért, mert lehet megfogok halni. Hanem a vérem.. csábította.
- DANTE GYERE MÁR. - üvöltötte el magát.
Ő pedig megjelent mellettem, csalódott volt.. Amy elment a szoba egyik sarkába. A szemei véreresek lettek, és a harapófogai is kijöttek. Láttam, hogy Dante nyúlt a karom felé.
- Ne k-kérlek. - motyogtam halkan.
Rám nézett, egyenesen a szemembe. Tudtam, hogy nem fogja hagyni, hogy meghaljak..
- Ez fájni fog. - akkor rátette a kezét a sebeimre.
Tényleg rohadtul fájt, sikítottam közben.. érthető, hisz a sebeimet forrasztotta össze.
Ám, akkor léptek be Ryanék. Persze ők azt hitték, hogy Dante éppen bánt engem..
- MIÉRT BÁNTOD?! - kiáltott rá Ryan Dantera.
Akkor rátámadtak.. ám ő eltűnt.
Remek.. megint itt hagy. És még csalódott ha megakarom ölni magam. Akkor Amy feléjük fordult, ugye olyan szemekkel.. kicsit megijedtek.
- Nem bántotta őt. - mondta. - A sebeit forrasztotta össze.
- Milyen sebeit?
- Amiket saját magának okozott. - mondta Amy és rám nézett.
Odajöttek hozzám és rám néztek.
- Milyen sebek Abby? - kérdezték.
Ilyenkor már érdeklik, hogy mi van velem, mi..? De megbántani, azt megtudnak.. mintha én nem éreznék semmit. Csak az a baj, hogy senki sem látja, hogy mi van bennem.
Nagyon hatásos egy kis műmosoly.
Felültem és elmondtam nekik mindent.. mikor befejeztem, felálltam és elindultam ki a parkolóba.

Parkolóban
Vissza akartam hívni Dantet.. gondolkodtam először, hogy megtegyem -e, vagy jobb ha nem.. de nem bírtam. Visszahívtam.
Meg is jelent előttem. Semmit se tudtam mondani, láttam az arcát amikor meggyógyított.. szerintem ezzel elrontottam mindent.
Álltam vele szemben, ő pedig csak nézett.. semmi érzelmet nem láttam az arcán.
Remek.. ismét a régi "semmit sem érzek" Dante. Ez kellett csak.
Lehajtottam a fejem, és könnyezni kezdtem. Ő pedig eltűnt.. és megjelent szorosan előttem. Elkapott és magához szorított, úgy, mint még soha.
- S-s-sajnálom. - sírtam el magam, miközben öleltem.
Szorítani kezdett jobban, és némán hallgatott...

40.rész ~ Veszekedés

A másnap is jól indult. Kimentünk sétálni Danteval, megint. Megálltunk egy parknál, ő pedig magához ölelt.. nagyon jó volt. De utána..
- Abby? - szólalt meg valaki mögöttünk.
Hátranéztem.. Ryanék voltak. Amy csak nézett ránk kicsit szomorú fejjel, szerintem érezte, hogy mi lesz..
- Te mi a fenét keresel itt? - nézett rám Ryan, aztán Dantera. - Főleg vele.
- Mi bajod van? - nézett rá Dante.
- Őszintén? Te vagy a bajom. Mégis mit képzelsz te magadról, hogy eltűnsz, napokig nem is jelentkezel Abby pedig szinte beleőrül? - kezdte el a veszekedést Ryan.
Ennek se lesz jó vége..
- Vegyél vissza magadból. - engedett el Dante, és Ryan felé fordult.
- Ne.. - húztam vissza Dantet.
- Abby te meg mégis mi a fenét csinálsz? Azt ne mondd, hogy kefélsz a Halállal, mert akkor felakasztom magam. - kiáltott rám Chris.
- Békén hagyod. - nézett rá Dante.
- És ha nem? - kérdezte Ryan.
- Ne idegesítsetek fel srácok. - akkor visszafordult hozzám és megölelt, érezte, hogy félek.
- Abby te meg gyere már el tőle. Neki semmit se számítasz. - rántotta el a kezem Chris.
- NEM. HAGYJ! - kiáltottam rá.
Ledermedtek.
- Ne veszekedjetek már.. - szólt Amy.
- Mit csináltál vele Dante? - kérdezték. - Amy te meg maradj ki ebből.
- Mi közötök van hozzá? Azzal van akivel akar, nem 11 éves már. - nézett rájuk Dante, idegesen..
Ekkor nagyon elkezdtem félni.. féltem, hogy Dante megöli valamelyikőjüket.. lehet, hogy most kiabáltak velem, meg vele.. de akkor is, a barátaim. Nem beszélve arról, hogy ugye Ryan majdnem a pasim is lett..
- Ti lefeküdtetek. - mondta Chris.
- FOGD MÁR BE. - ordítottam rá.
- Tényleg hagyjátok már abba. - szólt közbe Amy.
- Azt mondtuk maradj ki ebből. - nézett rá Chris.
- Az Istenit, hogy beszélhetsz te így Amyvel? - kiáltottam rá ismét.
Legszívesebben lekevertem volna neki egyet, de Dante visszafogott..
- Te meg inkább nyugodtan kefélj csak a kis Danteval. - szólt bele Ryan.
- Na jól van, álljatok le mielőtt ideges leszek. - mondta Dante.
Éreztem, hogy már eléggé ideges.. erősebben szorított.
- Hát igazi kis ringyó vagy, hogy a Halállal kefélsz. - vágta hozzám Ryan.
Ez fájt..
- Jól van, elfogyott a türelmem. Takarodjatok a f*szba! - engedett el Dante és feléjük fordult.
Akkor elkezdtek még jobban veszekedni.. attól féltem összeverekednek. De főleg attól, hogy Dante megöli őket.. aztán betelt a pohár.
Nekem elég volt!
A fejemhez kaptam a kezemet és elsikítottam magam, és egy hatalmas villám csapott le mögénk.. a szemem világított, én pedig eltűntem. A szállodában jelentem meg.
Dante is eltűnt..
- Ezt jól megcsináltátok, pancserek! - mondta Amy nekik, majd ő is elrohant onnan.
Egyenesen a szállodához jött, én pedig ott sírtam az ágyon.

Amy megjelent ott előttem.
- Abby jól vagy? - nézett rám aggódva.
Nem tudtam mit mondani, csak megráztam a fejem.. jelezve, hogy nem igazán.
- Kérlek, nyugodj meg. - mondta Amy és megszorított.
- Nem megy. - szipogtam. - Mire azt hiszem, hogy minden rendben van, mikor mindig tökéletesnek tűnik. Jön valami idióta és elront mindent. Most is.. az előző nap tökéletes volt. Azt hittem a mai is az lesz, de nem. Mert azoknak a hülyéknek muszáj elrontaniuk mindent! Sose lehetek boldog, ha folyton ezt teszik velem. Bárcsak meghalnék már!
- Abby könyörgöm ne mondj ilyet... - kezdte el Amy.
Akkor megjelent a szoba egyik szélén Dante.
- Megölöm őket. - mondta.
Amy elengedett, hogy fussak oda Dantehoz..
- Nem ölöd meg. - néztem rá szétsírt szemekkel.
- Az ilyen nem érdemli meg, hogy éljen. Nem beszélve Ryanről, te mentetted meg a nyamvadt életét és leringyóz? Na meg a nagy f*szt. - idegeskedett Dante.
Nem akartam, hogy bármi hülyeséget tegyen..

Felálltam és odarohantam hozzá. Azonnal megöleltem, ahogy ő is engem. Amy pedig csak mosolygott.. látta, hogy szeretem.
Mondjuk ő mindent látott rajtam, mindig is.
- Kérlek ne menj. - mondtam Dantenak sírva.
Magához szorított..
- Nem megyek.
Amy csak nézett minket.
- Annyira aranyosak vagytok.
Akkor már nem sírtam annyira, elengedtem kicsit Dantet, nem teljesen. Közben még öleltem, csak a fejem oldalra hajtottam és ránéztem Amyre ilyen "hagyd abba" fejjel, aki mosolyogva nézett ránk.
- Ne nézz így rám, olyan aranyosak vagytok, hogy az már bűn. - mondta.
Akkor Dante is ránézett.
- Az az igazi bűn, hogy mi "együtt vagyunk"..

Tényleg igaza van..

39.rész ~ "Tökéletes nap"

Pár óráig aludtam még, majd felébredtem.. rosszat álmodtam. Oldalamon feküdtem, Dante pedig előttem és engem nézett.
- Azt hittem már rég eltűntél és.. - kezdtem bele.
- Shh. - mondta és megcsókolt.
Hát igen.. elég jó "elhallgattatási mód". Bevált. Ám ismét egy menet lett belőle.. hááh. Én szóltam, hogy nem az utolsó volt a tegnap esti. Utána feküdtünk egy ideig még. Dante mellkasán volt a fejem. Pár percig úgy feküdtünk, ő pedig közben szorított magához.. nagyon aranyos volt.
Majd felkeltünk és felöltöztünk, vagyis én felkaptam magamra még valamit.
- Abby.
- Hm? - fordultam meg és ránéztem.
- Elmondanád, hogy mik azok a kezeden? - nézett a karomra.
Nyeltem egyet.
- Harc közben szereztem őket nemrég. - kerültem a szemkontaktust.
Persze.. Dante tudta, hogy hazudok, mégse mondott semmit. Odajött és megcsókolt, rátette a kezét a karomra és eltűntek róla a sebek, majd rám nézett. Komolyan, eddig észre se vettem, hogy Dantenak sötét zöld szemei vannak..
Akkor szemeztünk egy ideig, közben átkarolt.
- Nem is tudtam, hogy zöld szemeid vannak. - mosolyodtam el.
- Én sem, hogy neked ilyen gyönyörű.
Akkor még jobban elmosolyodtam.. tökre olyan volt, mintha.. belé szerettem volna. Ne értsetek félre, eddig is szerettem őt, de most így.. fú. Kész volt.
- Kimehetnék inni?
Nem mondott semmit, elengedett. Én pedig kimentem.

Öntöttem magamnak egy kis narancslevet, majd ittam. Ő pedig megjelent mögöttem és megölelt. Elmosolyodtam.
- Hogy-hogy most ilyen ölelgetős kedvedben vagy? - kérdeztem.
- Nem bírom ki nélküled. - szorított meg.
Olyan kis cuki volt. Akkor megfordultam és átkaroltam nyakánál, ő pedig derekamnál. Pár percig csendben öleltük egymást.
- Ugye ma nem fogsz eltűnni csakúgy?
- Ma csak veled leszek.
Nagyon megörültem.. de tényleg, amióta ő a Halál.. szinte egy napot se volt velem, úgy igazán.

Ez a nap volt féléve a legjobb, az után amikor lefeküdtem először vele.
Féléve kb. nem játszottam PS-el.. meg úgy semmivel sem. De most igen. Nem tudom, hogy egy szállodában, hogy lehet PS, de itt volt. Elég jó helyre hozhatott akkor.
Tehát.. leültünk játszani, persze ő nem hagyott békén. Folyton a hajamat piszkálta, vagy a nyakamat.. ÉS tudniillik én nagyon csikis vagyok a nyakamnál, ha csak hozzáérnek már elnevetem magam. De ő még szuszogott is bele, fú. Megtudtam volna érte ölni. Aztán, amikor mind a ketten játszottunk, akkor persze nem csinálta. De utána.. egy ideig bírtam. Aztán már nem. Akkor betámadtam őt. Majd estefele kimentünk sétálni, úgyis volt egy "ünnepség", amit pontosan nem tudok, hogy miért.. persze ott nem sokáig tartózkodtunk. Csak sétáltunk, nem tudtam ott lenni a szállodában egész nap.
Miközben sétáltunk, megláttam Ryant.
- Dante. - álltam meg.
Rám nézett.
- Ryan..
- Hol? - nézett körül.
Előremutattam. Akkor elkapta a derekam, magához rántott és eltűntünk, vissza a szállodába.
- Ez aztán a gyors közlekedés. - mondtam.
- Hát aki megteheti. - mondta és rálökött az ágyra.

Elkezdett csikizni.. fura volt. Dantetól ezt nem vártam, azt hittem ő nem ilyen. De tévedtem.. azzal kapcsolatban is, hogy nem szerethetek bele. Boom!
- Szemét vagy.
- Igen? - akkor megcsókolt.
- Mégse.
Akkor mellém feküdt, és csak néztük egymást. Annyira.. áh.
Szinte nem érdekelt semmi.. az se, hogy az apokalipszis a nyakunkon van, az se, hogy ő a Halál. Az se, hogy mások mit mondanának ha ez kiderülne. Az se, hogyha angyal leszek, rá kell majd vadásznom.
Nem érdekelt semmi.
Tökéletes volt minden.. mondhatni így is.

38.rész ~ Amy és Dante

Hát.. nem tudom mit mondjak az estéről. Nem akarok pornót írni. Na.

Reggel szerintem nagyon aranyosak lehettünk.

Olyan kis ártatlanok.
Akkor Amy megjelent a szobában.
- Honnan tudtad, hogy idehoztam? - szólt oda neki halkan Dante.
- Sejtettem. Beszélhetnék veled kinn a teraszon? Nem akarom Abbyt felébreszteni. - mondta Amy, közben rám nézett.
Dante nem szólt semmit, csak óvatosan felkelt mellőlem, hogy ne ébredjek fel.
Megállt az ágy mellett kicsit, és engem nézett. Mosolygott közben.. már nem azért, de tökre úgy viselkedik, mintha érezne irántam valamit.. vagy csak én gondolom így ezt? Nem értem olykor már őt sem.. most is lelépett pár napra és aztán felbukkan, és én idióta ismét ágyba bújok vele.
Hát.. okos vagy Abby.
Akkor elindultak ki a teraszra.

Teraszon (Amy szemszög)
- Jól van Dante.. miért csinálod ezt Abbyvel? - kérdeztem.
- Mit?
- Eltűnsz pár napra, visszajössz és megfekteted? Ennyit jelent neked? - néztem rá szúrós tekintettel. - Szóval, miért csinálod ezt vele?
- Szeretem. - nézett rám mosolyra húzva a száját. - Sosem akartam őt egyedül hagyni, de amikor hívott Lucifer, mennem kellett.
- Neki miért nem szóltál róla? - kaptam el a fejem.
- Nélkülem is van elég baja. - dőlt neki a falnak.
- De nélküled rosszabbul visel mindent, erre még nem jöttél rá?
- Ezt hogy érted? - nézett rám.
- Láttad már a karját? - bámultam a semmibe.
- Nem. Mit csinált?
- Akkor nézd meg a kezét. A bal kezét. Hosszú ujjúban és dzsekiben nem látni. De csodálkozom, hogy este nem vetted észre amúgy. - néztem rá.
Ekkor Dante láthatatlanná vált, kinyitódott az ajtó, majd becsukódott. Ő pedig megnézte Abby karját. Akkor egy elég nagy vihar kezdett közeledni felénk a semmiből. Majd megjelent mellettem.
- Mindazt miattam csinálta? - szólalt meg.
- Sok volt neki az egész. Én tudtam róla, reménykedtem is benne, hogy visszajössz hozzá. Nem bírta már.
- Hát most már itt vagyok, és ha el kell mennem majd, tudni fogja, hogy miért és azt is, hogy vissza fogok jönni amint tudok. De minél hamarabb elkapjátok Lucifert, annál hamarabb maradhatok vele mindig. - mondta Dante, közben nézett egyenesen előre.
- Mindannyian tudjuk, ahhoz, hogy elkapjuk Lucifert.. Abbynek angyallá kell válnia ismét.
- Már félig az.
- Ezt hogy érted? - néztem rá.
- Amikor 2 ''testvéremet'' elkaptátok, amiket akkor ő csinálni tudott az mind amiatt volt, mert félig már angyal. Tudod.. azaz angyal, aki elmondta neki egyszer, hogy mi is ő valójában, adott Abby tudta nélkül erőt neki, hogy amikor velem találkozik megtudjon ölni. De mivel eddig nem tette meg, lehet üldözni fogják.
- Ahelyett, hogy megölt volna, inkább mindig ágyba bújik veled.. nem értem, mégis hogy csinálod? De amúgy is, te nem félsz attól, hogyha végleg "teljesen" angyal lesz, vadászni fog rád? - kezdtem játszani a kezeimmel.
- Nem.
- Miért? - néztem rá.
- Hogy ölne meg? Én vagyok a Halál.
- És attól se félsz, hogy akkor elhagy és elveszíted? - fordultam felé.
- De igen.. de aminek meg kell történnie, az meg is fog.
- Képes lennél őt megölni ha úgy kellene történnie? - kulcsoltam össze a kezeimet.
- Nem.
- Hogy szeretheted te őt? Nem úgy volt, hogy a Halálnak nincsenek érzései?
- Ne hasonlíts az apámhoz.
- Rendben, ennyit akartam. Szerintem menj vissza Abbyhez, mielőtt felkel. Még beszélünk. - azzal leugrottam a teraszról.

Akkor Dante visszafeküdt mellém..