42.rész ~ Ez nem oké

- Mit sajnálsz? - engedett el és belenézett a szemembe.
- Amit csináltam..
- Miért csináltad?
Nem mondtam semmit.. csak lehajtottam a fejem, könnyeztem.
- Ne, ne, ne kezd. - ölelt át Dante.
Akkor már el is sírtam magam.. ő pedig csak szorosan ölelt, amíg abba nem hagytam. Igen, abbahagytam pár perc után, de még mindig kissé letört voltam.. vagyis eléggé.
Rám nézett, és eltűnt. Majdnem sírni kezdtem, ismét.. de megjelent mögöttem, átölelt és elkezdett szuszogni a nyakamba, amitől én elég nagy nevetésbe kezdtem.
- Te szemééét. - küzdöttem ki magam a kezei közül.
Nem szólt semmit, csak mosolygott, én pedig durcisan álltam előtte pár méterrel. Hirtelen megjelent szorosan előttem, átkarolt és eltűntünk onnan, a szobában jelentünk meg.

Ryan és Chris elég szúrós szemmel néztek ránk..
- Dante. - szólította meg Chris.
Ő ránézett.
- Bocs, hogy kiakadtam. Engem nem zavar, hogy ti "együtt vagytok". - mondta.

Dante egy kisebb "mosollyal" jelezte, hogy nincs harag. Én persze nagyon megörültem.. végre Chris nem fog féltékenykedni, vagy nem is tudom mi volt az. Lehet csak féltett Dantetól. Nem tudom, lényegtelen.
Hála Istennek már nem lesz ilyen.
Akkor odarohantam hozzá, megöleltem és az arcára nyomtam egy puszit.
- Ilyet is rég kaptam tőled. - lepődött meg.
- Ne szokj hozzá. - mosolyodtam el, elengedtem és visszamentem Dantehoz, aki nézett minket és mosolygott.
Odamentem és hozzábújtam. Mármint, hogy átöleljen, a karjai közé "másztam" kb.
Ránéztünk mind a ketten Ryanra, aki semmit se szólt. Amy ott állt mellette.
Meglökte.
- Ja, bocs. - mondta, azzal megfordult és kiment a teraszra.
Ránéztem Dantera kicsit aggódva, hogy vajon mi miatt ilyen.. az miatt, hogy én és Dante? Nem tudom.
- Beszélek vele.. - mondtam, és elakartam menni.
Ám Dante nem engedett, szorított magához, jelezve, hogy "nem mész te sehová!".
- Majd én. - mosolygott ránk Amy.
- Biztos?
- Igen! - indult el az ajtó felé.
- Köszi. - mosolyodtam el.
Imádom Amyt.
Chris akkor ledőlt a TV elé, mi pedig ott álltunk csak.

- David hol van? - jutott az eszembe. - Úristen, HOL VAN?
- Nyugi, nincs baja. - mondta Dante. - Elmegyek érte.
Akkor eltűnt és pár perc múlva vissza is jött, Daviddal.
- Áh, aggódtam gyagyás. - öleltem meg öcsit.
Nem szólt semmit, szerintem már hozzászokott, hogy gyagyásnak hívom.

Mivel a teraszajtó üveg volt és függönnyel volt eltakarva, lehetett látni őket.. oldalra néztem, egyenesen rájuk.
Aggódom..