- Nyugi.. nekem nincs semmi bajom. - nyugtatott meg.- De mi ez a vér? - álltam elé.
- Nem az enyém. - válaszolt rá, amire én meglepődtem eléggé, majd folytatta a mondanivalóját.
- Figyeld sajnálom a kezedet, nem tudom mi ütött belém és azt is, hogy bántottalak, hogy megcsókoltalak akaratod ellenére, és esküszöm több nem lesz ilyen... - akarta befejezni, amikor nem tudom mi ütött belém, de megcsókoltam.
Azok ellenére, hogy szinte eltörte a karom. Utána csak nézett rám, nem értette mi van.
- Jobb ha nem szólsz semmit. - vágtam rá. - Én se értem mi van velem..
- Hát én végképp nem értelek. - mondta Dante.
- Mindegy. Kinek a vére? És mi lett azokkal a srácokkal? - kérdeztem miközben néztem a pólóját.
- Az ő vérük. És mielőtt bármit mondanál, nem akartam őket megölni, csak egyszerűen nem hagyhattam magam, visszatudnám őket hozni, de annyit nem érdemelnek meg, hiába is mondanál bármit. - válaszolt a kérdésemre.
Nem szóltam semmit, csak álltam és néztem őt. Amikor hirtelen belevágott a fájdalom ismét a karomba.
- Sszzz. - szisszentem fel és megfogtam a karom.
- Ennyire fáj..? - kérdezte miközben nézte a karom.
- Hát szerintem eltörött, szóval érthető. - dobtam be egy műmosolyt.
- Had tegyem jóvá. - mondta. - mutasd a karod.
Nem nagyon mertem neki odanyújtani a karomat, de megtettem. Gyengéden megfogta, fájt egy kicsit, de kibírtam. De utána elmúlt a fájdalom, nem szúrt, mintha meggyógyította volna. Akkor ért fel David.
- Hoztam a kötszert. - mondta mosolyra húzott szájjal.
- Már nem kell. - csodálkozva mondtam.
David meglepődött, hogy Dante ott állt előttem.
- Dante te, mikor jöttél be? - kérdezte tőle.
Dante rám nézett.
- Neki elmondhatod, hisz be kell avatnom mindenbe. - mosolyogtam.
Akkor lementünk az emeletről és ők leültek a kanapéra, Dante pedig elmondott neki mindent.
Megcsörrent a telefonom már körülbelül hatodszorra. Ryan hívott.
- Hol vagy!? - kérdezte aggódva.
- Otthon. - válaszoltam.
- Gyere ki, MOST. - mondta.
Úgy hallottam, mintha ideges lett volna.. bár meg is értem.
- Srácok kimegyek sétálni, és ne gyere utánam Dante, se te David. Mindjárt jövök. - mondtam, és kiléptem a bejárati ajtón.
Elindultam a suli felé, majd megláttam Ryant amint jön velem szemben.
- Mégis mi volt az a csók Danteval? És milyen reggeli csókról beszélt?! - ideges volt.
- Mégis miért érdekel ez téged? - kérdeztem.
- MERT ÉRDEKEL, KI VELE. - kiáltott rám.
- Nem tartozom neked magyarázattal, MÁR NEM. Hagyj a fenébe, ha ezért hívtál ki, inkább ne tetted volna. NEKEM EZ NEM KELL! - viszonoztam a kiabálást.
- DE IGEN TARTOZOL. - förmedt rám.
- Miért tartoznék? Nem vagy a pasim, amit TE, igen TE, CSAKIS TE basztál el akkor. - vágtam hozzá mindent.
- DE SZERETLEK. - mondta nekem, amin ledöbbentem.
- Hát, ne is haragudj, de k*rva jó vagy! Amikor együtt voltunk megcsaltál, most pedig visszajössz hozzám JÓ PÁR HÓNAP elteltével, hogy szeretsz engem?! Menj a francba! - kiakadtam.
- Mert nem bírtam a távkapcsolatot, úgy nem volt jó, hogy csak párszor találkoztunk. És volt amikor nem is beszéltünk, mert dolgod volt, azok a k*baszott démonok miatt. Amikor rajtad kívül több száz vadász van, miért nem ők csináljak? MIÉRT PONT NEKED KELLETT? - mondta.
- Igen? Tehát az én hibám? Rendben van! AZ ÉN HIBÁM, igazad van. Én csaltalak meg téged, JA NEM! - kiáltottam rá azzal elfordultam és elakartam menni.
- Basszus Abby várj már.. - mondta normális hangnemben.
- Rád többé már nem. - vágtam hozzá.
Akkor elkapta a kezem.
- MI VAN MÁR? - förmedtem rá.
Akkor megcsókolt..
- Inkább beléd mi ütött? Amikor először megcsókoltalak nem akadtál ki, csak mióta a drága Dante-d is megcsókolt. - mondta féltékenyen.
- Nem miatta.. - válaszoltam rá.
- Akkor miért? Miért vagy ilyen?! - kérdezte tőlem.
- Áh.. nem tudom, túl sok minden történt. Hagyjuk inkább, kérlek. - hajtottam le a fejem és fogtam a jobb kezem, addig nem fájt, de most kicsit igen.
- Jó.. kezed, hogy van?
- Dante meggyógyította..
- Pff.. hogyan? - nézett rá. - a Halál csak megölni tud embereket. Azt nem tudtam, hogy gyógyítani is tud.
- Hát, valójában a Halál sok mindenre képes, azt tudtam, hogy megölni tud embereket, hisz logikus, és azt is, hogy feltámasztani tud. De azt, hogy gyógyítani sebeket, töréseket, azt nem tudtam.. - válaszoltam rá.
- Ja én se. - mondta.
Ott álltunk utána, nem szóltunk semmit. Pár percig lehettünk úgy.
...
Sírni kezdtem és megöleltem..
És csak ölelt. Nem csináltunk semmit, csak álltunk és ölelkeztünk.
Nem értettem semmit, nem értettem mi van velem és Danteval. Nem értettem, hogy mi van Ryannal és velem.
Azt tudtam.. ez így nem mehet tovább. Cselekednem kell, és még a vadászat is.. nem tudom, hogy hogyan fogom bírni, de megpróbálom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése